RETRO RÁDIÓ

Zámbó Krisztián elhatározta magát: nem akar többé Bud Spencer lenni

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2024. 10. 27. 08:30

Jimmy legidősebb fiának nem először akad gondja a felesleges kilókkal, most azonban komoly elhatározásra jutott. Zámbó Krisztián ismét az edzőteremből jelentkezett, és nekivág a nagy fogyásnak.

Zámbó Krisztián már több mint tíz éve aktív szereplője a hazai közéletnek, ez idő alatt pedig az éneklésen kívül a magánéleti történéseit, illetve a kilókkal folytatott szélmalomharcát is nyomon követhettük. A jelek szerint most újabb fejezettel bővül a Zámbó-story, Krisztián újra úgy döntött, hogy megpróbál megszabadulni a felesleges kilóktól, melyek most már nagyon zavarják. 

Zámbó Krisztián
Zámbó Krisztián Ázsia Expresszes szereplése után újra fogyásba kezd (Fotó: Mediaworks archív)

Zámbó Krisztián elhatározása 

Az énekes egy pár évvel ezelőtt nagyon szépen lefogyott, a kemény diétát azonban a jelek szerint nem tudta tartani, a kilók pedig csak jönnek felfele, aminek érthető módon nem örül a híresség. Éppen ezért hozta meg Krisztián azt a nehéz döntést, hogy mostantól rendszeresen látogatja az edzőtermet, hátha az aktív sportolás megszabadítja a plusz súlytól. A híresség a héten már be is jelentkezett egy konditeremből, ahonnan a következőket üzente a rajongóinak: „És elkezdődött a »mozgalom«. Azt hiszed, nem sikerül 18 kg-ot leadnom? Hát én sem, de van egy szó! Nem adom fel!!” 

Zámbó Krisztián párja társaságában természetesen az első edzésről is hírt adott az Instagram-oldalán: 

Sziasztok, itt vagyunk. Azt hiszem, itt az ideje, hogy elkezdjek edzeni. Főleg én, mert Zsuzska olyan dögös... a kis mocsok. Úgy nézünk ki egymás mellett, hogy ő a Terence Hill én meg a Bud Spencer. Úgyhogy itt az idő, hogy egy kicsit felcsatlakozzak Zsuzskához is. Alig várom!

Garantált siker? 

Az énekesnek nyilvánvalóan nincs könnyű dolga, hiszen látszik, hogy hajlamos a hízásra, és abban sem kételkedhet senki, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett annak érdekében, hogy nagyon változzon a testalkata. Abban viszont az énekesnek nagy szerencséje van, hogy nem kell egyedül megvívnia ezt a harcot: Zámbó Krisztián Zsuzsi, kedvese társaságában tud edzeni, aki a jelek szerint még ezekben a nehéz időkben sem hagyja magára Krisztiánt. Úgy tűnik, ők ketten, együtt pedig bármire képesek lehetnek. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.