tóth gabi
A rapper az utóbbi időben komoly kihívást tűzött ki önmaga elé. Mardoll jó pár hónapja készült egy testépítő versenyre, ahol ezüst érmes helyet érte el.
Catherine Dederick, azaz Mardoll komoly megmérettetésen van túl, most kivételesen nem énekesnői mivoltát mérettette meg. A hétvégén egy testépítő versenyen szép eredménnyel szerepelt. Bár az út hosszú volt, és sok lemondással járt, de Mardoll joggal lehet magára büszke.
Először azért kezdtem el edzeni, hogy levezessem a stresszt. De számomra mindig kellett egy cél, egy dátum, amit el kell érni, és ez volt a verseny napja. Először csak fit modell kategóriában szerettem volna indulni, ahol fürdődresszben kellett kiállni a zsűri elé. De az edzőm azt mondta, hogy olyan jól alakult a formám, hogy benevezhetnék a bikini fitneszre is. Végül második és negyedik hellyel távoztam
– mesélte a rapper, aki azt is elárulta, hogy boldog és büszke a teljesítményére.
A zenésznő családjában nem ő az első, aki ilyen versenyen vett részt, ugyanis ugyanis édesanyja többször is kipróbálta magát egy ilyen versenyen itthon és Amerikában is. Így nagy segítséget tudott nyújtani számára kérdéses pillanatokban.
Anyu nagyon sokat támogatott a felkészülésben és ha volt olyan kérdésem ő is tudott segíteni.
„Mi sokat utazunk, ezért nagyon nehéz volt megoldani a diétát, hiszen addig csak halat, csirkét és riszt ettem, ezért sokszor nem voltam benne biztos, hogy mit ehetek. Ilyenkor szerencsére anyut is meg tudtam kérdezni a dolgokról” – mesélte Mardoll, aki elárulta, hogy ezért számára ez a nyár nem volt olyan önfeledt, mint szokott lenni.