RETRO RÁDIÓ

Alagút szindrómában szenved, hónapokig eltarthat Körtvélyessy Zsolt felépülése

Mona
Szerző
Mona
Létrehozva2024. 09. 06. 15:30

Míg a nyár mindenkinek a pihenésről szólt, a színművész rehabilitáción, majd egy műtéten is átesett. Körtvélyessy Zsoltnál alagút szindrómát állapítottak meg, ám a gyógyuláshoz még több hétre van szüksége.

A Jászai Mari-díjas művész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja tavaly nyáron megjárta a poklot. Körtvélyessy Zsolt szívműtétje után két nappal újra kórházba került. Az érdemes és kiváló színművészen egy úgynevezett ablációs beavatkozást végeztek: a combján keresztül vezettek be egy katétert a szíve felé, ezzel szüntetve meg a kialakult szűkületet. Az operáció jól sikerült, de a művész bakteriális fertőzése komoly komplikációt okozott, ezért orvosi segítséget kért.

Körtvélyessy Zsolt
Körtvélyessy Zsolt bal kezén három ujja zsibbadt, műtétre volt szüksége (Fotó: Mediaworks archívum)

Körtvélyessy Zsolt alagútszindrómában szenvedett

A színészt két napig a sürgősségi osztályon tartották, ezt követően került át a kardiológiára, ahol közel három hetet töltött. Antibiotikumos kezeléssel próbálták meg kiűzni a szervezetéből a baktériumot, végül a többhetes kúrának köszönhetően sikeresen felépült, és visszatérhetett dolgozni. Azonban Körtvélyessy Zsolt idei nyara sem alakult túl jól. Olyan régóta rendetlenkedett a dereka, hogy krónikus fájdalmai miatt kénytelen volt befeküdni a kiskunfélegyházi rehabilitációs kórházba, ahol nagyjából három hetet töltött. Augusztus közepén újabb egészségügyi problémával nézett szembe, alagút szindrómát állapítottak meg nála, ami miatt műteni kellett. A Ripost érdeklődésére elárulta, még nem épült fel teljesen.

Kiszedték a varratokat. Azt azonban nem jelenthetem ki egyértelműen, hogy teljesen megszűntek a tüneteim. Ez a betegség komoly ujjzsibbadással jár együtt, nekem a bal kezem három ujjamnál jelentkeztek ezek a tünetek."

Azt mondta az orvosom, hogy ennek elmúlásához sok időre van szükség. A teljes gyógyulás eltarthat két, akár három hónapig is. 

„De a műtét jól sikerült, mert már nincsenek fájdalmaim, és az éjszakák is problémamentesekké váltak azóta” – kezdte lapunknak a színművész, aki bár imád utazni párjával, idén sajnos erre ezidáig nem jutott idejük.

Körtvélyessy Zsolt
Hamarosan indul az új évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, három új darabban kapott szerepet (Fotó: Bús Csaba)

„Engem a színpad éltet”

Kaptam egy kis időt, úgyhogy a párommal, Marcsikámmal szeptember közepén egy kicsit el tudunk utazni. Idén sajnos ez a négy nap jutott a nyaralásra, mert közben megjártam a szanatóriumot, majd a műtétem következett. Pécs az egyik kedvenc városom, mindig ott voltak a színházi találkozók. Megint szétnézünk, kirándulunk, meglátogatjuk a fürdőhelyeket, kicsit kényeztetjük magunkat a wellnessz részlegeken” – árulta el mosolyogva Zsolt, aki alig várja, hogy újra a színpadon lehessen.

Túl vagyunk a társulati ülésen Kecskeméten, mindenki tudja, ebben az évadban mi lesz a dolga."

Nekem bőven lesz feladatom, de nem bánom, mert engem a színpad éltet.

„Három új darabban is találkozhat velem a közönség, és Csehov A Három nővér előadást is felújítjuk” – mondta Körtvélyessy.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.