tóth gabi
Dideregtek a hidegtől, olyan helyre ment nyaralni a sztárpár. Polgár Tünde bakancslistás úti célt pipálhatott ki.
Polgár Tünde és férje, a milliárdos műkincs kereskedő Polgár Árpád nemrég a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában számoltak be felejthetetlen utazásukról. Sokak kedvenc celeb szerelmespárja nemrég ért haza az írországi álomutazásukból, ahol 12 fokban hűsölhettek a hazai nyári hőség helyett.
Mondtam az Árpinak, hogy elmegyünk a tenger partra. Azt nem mondtam, hogy 12 fok lesz és még a jegesmedvék is kimenekülnek a vízből.
„Mondhatni, ilyen az ír nyár, de ettől függetlenül csodálatos smaragdzöld volt a víz” – kezdte a reggeli Mokka élő adásában Tünde, aki szerelmével varázslatos kastélyokat látogattak meg, sőt egy különleges helyen szálltak meg.
„Megnéztünk több csodálatos kastélyt.”
Jártunk a világ legszebbjének választott szállodájában, ami persze szintúgy egy kastély volt, de mindemellett egy olyan palotában is voltunk, ami szellemek lakta volt
– jegyezte meg a milliárdos feleség.
Árpi és Tünde igazán nagy luxusban élik az életüket, sőt olyan dolgokat is megengedhetnek maguknak, amiket sokan nem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi pénzért nem lehet büdös akár egy fal:
„A hotel, amiben voltunk, rendkívül nagy múlttal rendelkezik. Azért legyünk őszinték, egy ilyen régi épületnek szaga van, de magát a történelmet lehet érezni abban a dohos szag formájában” – szögezte le Tünde, aki így szerette az élményt.
A régi épületek ilyenek, de van egy varázsa
– osztotta meg velünk az egykori Luxusfeleség, akinek a férje biztos nem menne vissza másodjára az óriások földjére.
Árpi, mint jó férj, már csak annak is örül, ha feleségének nagy örömet tud szerezni. Az üzletember szerint Tünde számára egy bakancslistás dolog volt az írországi utazás:
Bakancslistás dolog volt ez az utazás, de Írország nem olyan hely, ahova az ember nyaralni megy, vagy csak amúgy másodjára is visszamenne.
„Ennek ellenére a táj az lélegzetelállító volt” – mondta Árpi a reggeli műsorban.