SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Natasha

Létrehozva: 2024.08.10.

„Életem egyik fontos szakaszát zártam le” – Nagy Melanie komoly döntést hozott

A kétgyermekes édesanya életében új szakasz kezdődött. Nagy Melanie ugyanis visszamegy az egyetemre, ráadásul új munkát is vállalt.

Nagy Melanie már számtalanszor bizonyította, hogy egyedülálló édesanyaként is megállja a helyét az életben. Miután gyermekei édesapjával, G.w.M-mel szétvált az útjuk, egyik napról a másikra kellett talpra állnia, s bár eleinte nehéz dolga volt, most már boldog és teljes életet él. Arról nem is beszélve, hogy ismét fordulóponthoz érkezett, és új ajtók nyíltak ki előtte...

Nagy Melanie
Nagy Melanie fontos döntést hozott (Fotó: Nagy Zoltán)

Nagy Melanie: Életem egyik fontos szakaszát zártam le

Ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik, és Melanie esetében ez tényleg így volt. Igaz, nála számtalan ajtó nyílt ki... Sokan tudják már, hogy az édesanya a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hadtudományi karán. Bár a gyermekvállalás miatt nem volt lehetősége folytatni a tanulmányait, most úgy döntött, hogy visszamegy az egyetemre és megvalósítja az álmát. Ez persze némi lemondással is járt az életében, hiszen az egyik szenvedélyét el kellett engednie...

Nagyot fordult velem a világ az utóbbi időben...

– kezdte a a Ripostnak Melanie, akinek az élete most ismét új fejezethez érkezett.

„Az életem egyik fontos szakaszát zártam le, ugyanis már nem dolgozom sminkesként. Egy irodában kaptam munkát, szeptemberben pedig folytatom a tanulmányaimat az egyetemen. Nagyon szerettem volna annak idején is megcsinálni a mesterképzést, csak időközben máshogy hozta a sors. Ettől függetlenül mindig ott motoszkált a fejemben, hogyha készen állok rá, és a gyerekek is elég nagyok lesznek, akkor vissza fogok iratkozni. Most megkaptam ezt a lehetőséget az élettől, felvettek oda, ahol a diplomámat szereztem, és mesterképzésen folytathatom a tanulmányaimat fejlesztéspolitikai programmenedzsment szakon” – mondta a kétgyermekes édesanya, aki ettől függetlenül a másik szenvedélyéről sem mond le...

A  Zsa Shej a szívemnhez nőtt, aminek a harmadik évadát forgatjuk éppen. Néhány része már látható volt a Dikh Tv-n is

– tette hozzá Melanie, aki tehát igencsak izgalmas időszak elé néz. Kíváncsiak is voltunk arra is, hogy a gyereknevelés, és a számos feladat mellett hogyan marad ideje a magánéletére, ám ezzel kapcsolatban az édesanya nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta: ahogy eddig, úgy a jövőben sem szeretne többet megosztani erről. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek