RETRO RÁDIÓ

Új fejezet kezdődik a népszerű magyar zenekar életében

Cs.I.G.a
Szerző
Cs.I.G.a
Létrehozva2024. 08. 22. 17:45

Nyáron hatalmas csapás érte a magyar zenekart, amikor ellopták a turnébuszukat. A Balkan Fanatik a nyarat kölcsönhangszerekkel nyomta végig, de eljött az idő, hogy új eszközöket vásároljanak.

Nyár elején a Ripost számolt be arról, hogy az ország egyik zenekarának, a Balkan Fanatiknak ellopták a turnébuszát, benne az összes hangszerével. Lajer László akkor elmondta, hogy megtették a feljelentést, és bíznak benne, hogy visszakerülnek hozzájuk hangszereik. Bár a zenészeket elszomorította az eset, szerencséjükre barátaik és zenésztársaik segítségükre siettek. Így kölcsönhangszerekkel sikerült a nyarat végigcsinálniuk.

Balkan Fanatik
Nagyon megviselte a Balkan Fanatik tagjait hangszereik elvesztése, de hamar jött a segítség (Fotó: Walczer Patrik)

Új fejezet kezdődik a Balkan Fanatik életében

Bár ideiglenesen sikerült pótolni az ellopott hangszereket, és a nyarat így is szeretett közönségükkel tölthették. Azonban biztosak voltak benne, ez hosszútávon nem fenntartható, így most új fejezetet nyitnak, amit egy koncerttel kezdenek meg.

„Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb, a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat. Habár a nyarat a hazai zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nemcsak a megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről.”

A koncertezés nekünk nem egy munka, hanem az életünk – persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás, eljött sajnos az idő, hogy új fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy folytathassuk a zenélést

– írta a zenekar, aki azt is hozzátette, hogy cserébe egy Balkan Fanatik koncertet adnak, aminek a bevételét teljes mértékben a hangszervásárlásra fordítják.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.