Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.08.25.

Hajókormányra cserélte a mikrofont Jáger Gyula?

Hajóskapitánynak állt az énekes. Jáger Gyula Kanadában szerezte meg új jogosítványát. De hogy miért is volt erre szükség? Erről lapunknak rántotta le a leplet.

Egy előadó sok mindenre képes, csakúgy, mint Jáger Gyula. Az énekes nemrég Kanadában töltött két hetet, indulása előtt arra azonban nem is gondolt, hogy onnan már egy hajós jogosítvánnyal tér majd vissza Magyarországra. 

Jáger Gyula
Jáger Gyula énekes karrierjét lecserélheti a hajózásra? (Fotó: Jáger Gyula)

Jáger Gyula felcsapott hajóskapitánynak

Ugyan nem szerepelt a bakancslistáján, és még ha örült is a lehetőségnek, valójában nem volt más választása. A részletekről lapunknak mesélt.

A fejembe vettem, hogy a következő klipemet Kanadában forgatom. Óriási szerencsémnek köszönhetően évente többször járunk ki koncertezni. Júniusban a »Legnagyobb Magyar Fesztiválra« kaptunk meghívást. A koncert fantasztikusan sikerült, jöhetett a klipforgatás. Ha Kanada, gondoltam akkor az egyik kedvenc tavamnál, a Simcoe tónál is készítünk felvételeket.

A kinti barátaim mondták, hogy hajózási jogosítvány nélkül felejtős még a jetski is, nemhogy a hajó.

Na, gondoltam, akkor felcsapok hajóskapitánynak. A barátaim felkészítésével, segítségével sikerült megszereznem a hivatalos kanadai hajós jogosítványt, aminek nagyon örültem” – mesélte Gyula, aki azt is elárulta, miért volt szüksége az iratra.

„Kint nagyon szigorúan veszik a szabályokat.

Nem avatkoznak az emberek életébe, de ha valaki megsérti a törvényt, azt alaposan megmérik.

Mi is kaptunk egy ellenőrzést pont kint a tavon, forgatás közben. Számomra félelmetes volt, ahogy a vízirendőrség, mint a filmekben, megközelítette a hajónkat. Szerencsére mindent a legnagyobb rendben találtak, így folytatódhatott a munka” – árulta el érdeklődésünkre.

Jáger Gyula
Az énekes ugyan nem honosította jogsiját, de kisebb hajókat, jetskit itthon is vezethetne vele (Fotó: Jáger Gyula)

Kanadában vizsgázott

Általánosságban a külföldön szerzett engedélyeket Magyarországon honosítani kell. Az énekes nem látta ennek szükségét.

„Nem mentem be az itthoni hivatalba, hogy honosítsam ezt a jogosítványt. Kisebb hajókra, jetskire, vitorlásokra érvényes itthon is, nyilván óriás teherhajót nem tudnék ezzel vezetni – fűzte hozzá viccelődve, majd azt is elárulta, kell-e aggódnia a rajongóinak, hogy a mikrofont kormányra cseréli.

„Sosem tenném! Bár imádom a nyílt vizet, a szabadságot, az éneklés, dalszerzés az énem egy darabja.

Nem tudnám elcserélni, de tény, hogy szeretnék minél több időt a szabadban – tengeren, édesvízen – tölteni.

Lehet, hogy a következő dalom is ott fog születni. Egyébként izgalmas élmény volt, hiszen egy idegen országban, idegen körülmények között kellett vizsgáznom” – mondta.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek