tóth gabi
A szerelmesek oda utaztak néhány héttel ezelőtt, ahol a közös életük elkezdődött. Voksán Virág szerelmével nemrég Amerikában nosztalgiázott.
A kétgyermekes anyuka és párja közel tíz év után tért vissza Amerikába, Miamiba, ahol a közös életüket elkezdték. Voksán Virág és párja nemrég tizedik évfordulójuk alkalmából kettesben utaztak a tengerentúlra. A gyerekeket jó kezekben tudták a nagyszülőknél, így nyugodt szívvel romantikáztak.
Amikor megismerkedtek párjával, Virág éppen akkor tervezett a tengerentúlra költözni. A szerelem azonban mindent felülírt, végül Laci döntött úgy, hogy szíve választottja után megy. Mindennek már tíz éve.
„Amerika mindkettőnknek sokat jelent, hiszen rengeteg közös emlékünk kötődik hozzá. A jubileumunkat ünnepeltük, két hetet töltöttünk kint."
Újraéltük az első éveinket, amikor összeköltöztünk.
Ritkán utazunk a gyerekek nélkül, de most úgy éreztük, ahhoz még nagyon kicsik, hogy egy ilyen hosszú útra magunkkal vigyük őket is. A 6 órás időeltolódás is hatalmas nyűg egy gyermek számára, még minket is megviselt, nem beszélve a több mint 10 órás repülőútról átszállásokkal. Már az első napon nagyon hiányoztak, de igyekeztünk a rengeteg programmal elterelni erről a gondolatainkat, illetve rengeteget beszéltünk videohívással velük."
Sokat nosztalgiáztunk, felkerestük a kedvenc helyeinket, éttermeinket, boltjainkat.
Remek volt, szerettük, és szükségünk volt már egy ilyen kikapcsolódásra” – mesélte a Ripostnak a sztáranyuka, aki jó ideje visszatért a másik szerelemhez, a munkához is.
„Két gyerek, öt kutya mellett már természetesen nem csak a zene az életem, azonban a mai napig szerelem maradt! Szezonálisan dolgozom, főleg nyáron, és a karácsonyi előtti időszakban járok fellépni."
A munkám szerelemnek maradt meg, mindig feltöltődöm, kikapcsolódom, ha zenélhetek.
"Imádom még mindig. Rendezvényeken, városnapokon, gasztro- és borfesztiválokon gyakran megfordulok. A klubok időszakának sajnos már a Covid óta leáldozott" – mesélte a DJ.
Két gyerek ide vagy oda, Virág bombasztikus formában van. Az utóbbi időben óriási, pontosabban látványos változáson ment keresztül, aminek köszönhetően jó pár évet letagadhatna.
„Húsz éven át viseltem feketén a hajamat, nemrég viszont úgy döntöttem, világosabbra váltok. A visszajelzések pozitívak, a legtöbben úgy gondolják, sokkal jobban áll, mint a sötét szín. Úgy éreztem, a fekete öregít, és eljött az ideje, hogy lágyítsam a vonásaimat, hiszen elég karakteres az arcom alapból is. Mikor kezdjünk el fiatalodni, ha nem a negyedik X-nél?!” – mondta mosolyogva Virág.
Lapunknak azt is elárulta, elégedett önmagával, de van, amit úgy érez, változtatást igényel.
„Gyerekkoromban volt fogszabályzóm, szépen rendben volt a fogam, viszont az elmúlt öt évben elkezdtek mozogni, kuszálódni. Nagyon zavar. Ezért döntöttem úgy, hogy fél-egy évig újra fogszabályzót rakatok fel.
Elégedett vagyok egyelőre azzal, amit viszontlátok a tükörben.
De szeretnék majd nagyobb ciciket. Ugyanis az implantátumok már 16 éve vannak bent, ilyenkor már érdemes őket cseréltetni akkor is, ha nem okoznak semmilyen problémát. Ha pedig már kés alá fekszem, mivel a bőröm az idővel és a két terhességemmel azóta tágult, valamivel nagyobb méretűt szoktak berakni, ez pedig nekem sincs ellenemre. Mostanra kezdem megtalálni igazán önmagam, azt is, hogy mi áll jól” – árulta el Virág.