Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2024.06.28.

Molnár Anikó plasztikáztatta magát, megmutatta új arcát – Fotó!

Másfél hét telt el a nyaki plasztikai műtétje óta, eddig azonban még nem láthattuk, mennyit változott a szőkeség arca. Először mutatta meg Molnár Anikó újraszabott arcát. Brutális a változás!

Ahogy arról már beszámoltunk, hosszú ideje tervezgette Molnár Anikó, hogy plasztikáztatja a nyakát. Az elmúlt években nagyon sokat fogyott, bőre elvesztette a rugalmasságát, így bizony a nyakán ennek nyomai jól láthatóak voltak. Nagyon sok negatív kritikát kapott emiatt, végül úgy döntött a 48 éves vállalkozó, kés alá fekszik.

Molnár Anikó
Molnár Anikó már most elégedett a műtéttel, nyakáról eltűnt a fölösleges bőr (Fotó: Molnár Anikó)

Molnár Anikó: „Már most tetszik, amit látok”

Az országban több helyen is érdeklődött, volt, ahol méregdrágán vállalták csak az operációt, hosszú kutatás után talált rá Dr. Tóth Andrásra, arra a budapesti orvosra, aki mellett letette a voksát. Tudjuk jól, hogy a plasztikai műtétek nem olcsók, ám Anikó a vidéki ajánlatokhoz képest jóval kevesebb összegért jutott hozzá a beavatkozáshoz. Eddig még sehol nem mutatta meg, milyen is lett a végeredmény, és még most sem gyógyultak be teljesen a sebei, ám a Riposttal kivételt tett.

Ez nem egy nagy arcplasztika, de így is komoly műtétnek számít. 

„A végeredmény sem olyan drasztikus, mint a hagyományos értelemben vett arcfelvarrás, viszont látványos. A fület körbevágják és a bőrt meghúzzák, összevarrják és a fölösleges bőrt kivágják” – mesélte Anikó a műtét menetét. „Amikor kijöttem a műtőből, nem ismertem meg magam a tükörben. Hirtelen más lett a fejformám, és beödémásodott az arcom. Viszont már nem lóg a nyakam, már most tetszik, amit látok.”

A teljes gyógyulás még egy kis időt fog igénybe venni, a beavatkozástól számítva körülbelül három hét, mire a végleges formát fogom látni.

Több vágás van a fülem körül, nagyjából tíz centi. Van vízszintes, függőleges, ezek most még le vannak ragasztva, de már a varratokat is kiszedték” – árulta el lapunk érdeklődésére, majd hozzátette, végre a fájdalmai is megszűntek és ma már mindkét oldalán tud aludni, míg néhány nappal ezelőtt még kényelmetlenséget okoztak a vágások.

Molnár Anikó
Közvetlenül a műtét után készült a fotó, a gyógyulás folyamán még sokat fog változni (Fotó: Molnár Anikó)

„Fiatalosabb, természetesebb lett az arcom”

Anikó egyre többször veszi észre, hogy vizslatják az emberek, valami változást látnak rajta, de az okot nem tudják. A visszajelzések is jók, akinek eddig elárulta, hogy a nyakát plasztikáztatta, kivétel nélkül mindenki megjegyezte, hogy legalább húsz évet letagadhatna.

Látom, hogy vizslatnak, hogy valami furcsa rajtam. Fiatalosabb, természetesebb lett az arcom, csak nem tudják megmondani, mitől lehet. 

„Jól esik, hogy dicsérnek, pláne, mert az utóbbi időben nem éreztem jól magam a bőrömben. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez sosem azon múlik, hogy feszes-e a bőröd vagy sem. Ha belül nem vagy kibékülve magaddal, csináltathatsz bármit magadon, nem fogod jobban szeretni magad. Tizenkét év tapasztalatból mondom. A tetoválásból eredően nőkkel foglalkozom, látom, hogy aki kevésbé igényes, boldog párkapcsolatban él és ki van békülve magával. Míg a másik jó ruhákban jár, össze vissza műtteti magát, és boldogtalan.”

„Volt, hogy én is rondának láttam magam, és még most is időnként elbizonytalanodom. De elhatározásra jutottam, amint begyógyultak a sebeim, a testemet fogom rendbe tenni, hogy tényleg elégedetten nézzek a tükörbe” – árulta el Anikó, aki egyben azt is megosztotta lapunkkal, hogy hamarosan megmutatja a végeredményt is. A szerencsésebbek, pontosan az OnlyFans-oldalának előfizetői természetesen mindezt meztelen testtel láthatják.


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek