Létrehozva: 2024.06.13.

Kulcsár Edina hatalmas terhespocakot villantott

A negyedik gyermekével várandós Kulcsár Edina gyakorlott szülőnek számít, ezért pontosan ismeri a teste jelzéseit. Ennek köszönhetően bártan elmegy otthonról egy rendezvényre még hatalmas pocakkal is, hiszen érzi, hogy nem történhet semmi rossz.

Kulcsár Edina február végén jelentette be, hogy G.w.M-től újabb gyermeke születik, a második közös, illetve sorban a negyedik babája. A szépségkirálynő azóta már többször nyilatkozott a témában. Elmondta, hogy ez az egyik legkönnyebb terhessége, hogy a pocakjában cseperedő kisfiú nagyon jó baba, akitől nyugodtan élheti az életét, mert a várandósság nem akadályozza semmiben. 

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina pocakja egyre nagyobbra kerekedik (Fotó: Ladóczki Balázs)

A méret a lényeg 

A terhesség előrehaladtával azonban elkerülhetetlen, hogy a kismama akadályokba ütközzön a hétköznapokban, ha másért nem hát azért, mert egyre nagyobbra nő a pocakja. Természetesen ezt is személye válogatja: van akinek a testalkatához képest egészen kicsi terheshasa nő, és vannak olyanok, akiknek akkorára kerekedik a pocakjuk, hogy a külső szemlélő el sem tudja képzelni, hogy miképp lehet ezzel létezni? Az utóbbi csoportba tartozik Kulcsár Edina is, akinek bizony méretes hasa lett az utolsó terhessége alatt. 

Kulcsár Edina pocakja egyre nagyobb

Kulcsár Edina a számítások szerint a nyár végén hozza majd világra a negyedik gyermekét, vagyis még igencsak vissza van két-két és fél hónap a várandóságból. A  június eleji pocakméretét nézve azonban nem nehéz elképzelni, hogy a kilencedik hónapra mekkorára nőhet majd a pocakja... Edina egyelőre részt vesz minden olyan programon, ahol fontos számára a megjelenés, de valószínűsíthető, hogy  a nyár vége felé már nem vállal nyilvános szereplést. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek