tóth gabi
Segítséget kér a celeb, de nem tetszik a közönségnek, mert úgy gondolják, átlátnak rajta. VV Virág a vállalkozását hirdeti.
VV Virág korábban mindenki nagy meglepetésére abbahagyta a zűrös megnyilvánulásait és még toxikus párjával is szakíthatott, ugyanis már jó ideje nem láthattuk őket együtt. Mint kiderült, valószínűleg tiszta lapot akar nyitni az életében, ezért is hagyott fel a vetkőzéssel és új vállalkozásba kezdett. Az egykori valóságshow-szereplő pillásnak állt, amihez teljesen új Instagram-oldalt is készített. Követőit folyamatosan arra kéri, hogy kövessék be az új oldalát, ez azonban úgy tűnik, nem a legszimpatikusabb a közönségnek.
Virág ugyan felhagyott a botrányos megnyilvánulással és egy sokkal szofisztikáltabb énjével találkozhatunk a neten, de a követői bizony nem felejtenek ilyen gyorsan. Segítségért fordult ugyanis hozzájuk, mert állítása szerint valamiért rosszul működik nála az Instagram, ezért kéri őket, hogy kövessék be vállalkozása közösségi oldalát, ha bármi történne fő oldalával, akkor ott el tudják őt érni.
„Valaki segítsen már csak nekem ba*akodik az Instagram?” – kezdte gyanúsan 24 órán át elérhető posztjában, majd egy dologra kért mindenkit.
Kövessetek be, ha gebasz lenne itt elértek!
– írta Virág, majd megjelölte a vállalkozása oldalát. Ez sokaknak nem tetszett a neten.
A közönség még mindig nehezen tudja feldolgozni azt, hogyan mehet át valaki egy ennyire éles váltáson. Év elején még lányoknak akart képzést nyújtani, hogyan legyenek felnőtt tartalmakban szereplő modellek, most meg a pillákkal foglalkozó üzletét híreszteli. A közönség támadja a botrányos celebet:
„Ennél gázabbul nem is lehetne követőkért könyörögni” – írja a Redditen valaki, aki megosztotta az egykori villalakó történetét.
„Jézusom... csak ne kezdjen bele a pillázásba, mert még a végén megvakít valakit. Kövessétek már ki amúgy, ha nem adnátok neki figyelmet, eltűnne a süllyesztőbe vége” – fogalmazta meg durván egy véleményhuszár, aki nagyon odapirított a most már kevésbé botrányos Virágnak.