tóth gabi
A modell Instagramon kérdezte meg a követőit, hogy a jövőben milyen tartalmat látnának tőle szívesen, amire a válaszok között egy-két érdekes kérés is érkezett. Szarvas Andival arról beszélgettünk, hogy kezeli a szexuális tartalmú kéréseket követőitől.
Szarvas Andi is, mint a legtöbb csinos influencer gyakran kap olyan 18-as karikás kéréseket idegenektől, amikre maga sem tudja, hogy reagáljon. Így volt ez most is, amikor azt kérdezte követőitől, hogy milyen tartalmakat látnának tőle szívesen.
Andi nem veszi magára az ilyen jellegű üzeneteket:
Szoktam hülyeségeket kapni, de őszintén nem is nagyon olvasom el ezeket. Általában a lábamról kérnek képet vagy ilyesmi, de szerintem ez nagyon gyakori.
„Általában nem szoktam ezek megosztani, csak most ez jött elsőnek és jót nevettem rajta” – tette hozzá nevetve.
Andi, ha hasonló üzenetet kap, gyakran a párjának is elmeséli, nincsenek tabuk közöttük és a véleményük is megegyezik erről:
Szoktam mondani a páromnak is, hogy elképesztő milyen emberek vannak, és ő is megdöbben rajta. De olyan helyzet még szerencsére nem volt, hogy meg kellett volna védenie.
„Egyébként a legtöbb a lábammal meg a lábfejemmel kapcsolatban jön de erre Zsolti is csak annyit mond, hogy mert nagyon szép, és nem csodálja. Ezeken inkább csak jót nevetünk” – tette még hozzá.
Bár sokakat érnek hasonló atrocitások a hétköznapokban is, Andival még nem fordult elő:
Személyesen szerencsére még nem fordult elő, hogy zaklattak volna, ha bárhova megyek és felismernek, akkor inkább csak azt szoktam látni, hogy nagyon néznek. De nem tudom, hogy kezelném, ha ilyesmi történne.
„De elég szörnyű, hogy ez így van. És tök mindegy, hogy milyen tartalmakat osztasz meg, ha visszafogott, ha nem, mindenki kap hasonlókat” – fejtette ki Andi.