Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.03.18.

POL Imi: „Elég szomorúan jöttem el, hiszen Noémival is véget ért...”

A reality szereplő elújságolta, milyen az új élete Párizsban. POL Imi örül, hogy korábbi párjára rá mosolyoghat a szerelem.

A Power of Love-ból megismert szír származású POL Imi nemrég mindenkit meglepett Valentin-napkor, ugyanis a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadának énekesnőjével bejelentették szakításukat. A pár eredetileg is távkapcsolatban élte a hétköznapjait, azonban Imi egy hatalmas lehetőséget kapott Franciaországban, mait nem utasíthatott vissza, így szakítottak. A POL sztárja egy filmszerep miatt utazott ki:

Power of Love ImiIbrahim Imi POL Imi
Imi honvágyban szenved, amióta Párizsban dolgozik.
(Fotó: Super TV2)

Mindig hiányzik a haza, de úgymond nincs időm sajnos sokat elmélkedni meg gondolkodni ezen.

Elég szomorúan jöttem el, hiszen Noémival is véget ért a kapcsolat, meg most így otthon is sok mindenre nemet kellett mondanom.

Például ott szerettem volna lenni a március 15.-i ünnepségen is, de sajnos azon sem tudok részt venni. Itt azonban tudok találkozni a régi barátaimmal, még tíz évvel ezelőttről, meg persze ismerkedem az új környezettel, vagy ahogy franciásan mondják: a miliővel kezdte a Ripost-nak Imi, aki elújságolta, nagyszerű élmény a filmforgatási folyamat, sőt nem csak pályakezdőkkel, hanem elismert profikkal is dolgozik együtt.

Betekintést engednek mindenbe, ez tetszik a legjobban. Nem vagyok lekorlátozva csak a szerepembe, ami egyébként egy pszichológus.”

Mondhatni végig tudom kísérni az egész produkciót, még akkor is, ha nem velem forgatnak. Úgy érzem még akár nagy lehetőségek előtt is állhatok” 

mondta Imi, aki elmesélte, a francia filmes szakmából nagy az átjárás a tengerentúli filmesvilágba és keletre is.

Power of Love Imi
POL Imi izgult, amikor megkapta a francia filmszerepet. (Fotó: Bánkúti Sándor)

POL Imi izgult a nyelvtudása miatt

Imi több nyelven is beszél, így nem újdonság neki a francia nyelv, de persze kellett pár nap, hogy visszarázódjon.

Leginkább azon izgultam - amikor jöttem -, hogy nem fogom tudni rendesen kiejteni majd a szövegemet, mert egy teljesen francia szöveggel dolgozom, ráadásul egy szakmai, orvosi szöveg.

„Nagyjából két-három nap alatt sikerült felvenni a ritmust. Nagyon jó érzés beilleszkedni jegyezte meg a Power of Love sztárja, aki újdonsült barátaitól még egy bort is kapott születésnapjára, ami születési évének évjáratát viseli, azaz 1985 szerepel az üvegen.

Nem prioritás a csajozás

A szír származású színész jelenleg csakis arra fókuszál, hogy tökéletes munkát végezzen, így nem fér bele az idejébe a csajozás, sőt a korábbi kedvesével való szakítás is eléggé megviselte.

Eljön majd talán annak is az ideje, de nem szoktam egyik kapcsolatból a másikba ugrani csak így. Vannak csinos, értékes nők, nyilván ismerkedem, de egyáltalán nincs fókuszban ez

mondta a szír csődör, akinek korábbi kedvese nőnapra már nem tőle kapott virágcsokrot.

Én nagyon örültem, hogy Noémi mindenhol jó hírben említett a szakításunk után. 

Mi nagyon őszinték voltunk egymással és mielőtt kiutaztam, mondta, hogy ő nyitna más felé.

Igazából csak a legjobbakat tudom neki kívánni, teljesen korrekt volt ő is, amikor elváltak útjaink, nem tudok semmi rosszat mondani zárta gondolatait a celeb, aki elmondta, Noémi bármikor számíthat rá, ha szüksége lenne bármire.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek