RETRO RÁDIÓ

Megyeri Csilla döntött: elköltözött!

Létrehozva2024. 02. 12. 17:30

Mozgalmasan zárult a műsorvezető előző éve, hiszen a karácsonyt dobozok között töltötték. Ma viszont már Megyeri Csilla és Zsolt komfortosan él az új otthonukban.

Több év után döntött a költözés mellett a szerelmespár, akikről az utóbbi időkben azt pletykálták, hogy a szakítás miatt keresnek új otthont. Megyeri Csilla azonban cáfolja az alaptalan híreszteléseket.

Megyeri Csilla és Zsolt
Megyeri Csilla és Zsolt megtalálták a számításaikat az új otthonukban - Fotó: Hot archivum

"Együtt vagyunk Zsoltival, és az égvilágon semmi baj nincs a kapcsolatunkkal. 

Már egy ideje tervben volt a költözés, mert kinőttük a korábbi lakásunkat, és vágytunk az újra. Egy ismerősöm által találtunk egy négylakásos társasházat, amelyben kilencvenkét négyzetméter a miénk lett.

 Most újították fel, és amikor megnéztük, azonnal beleszerettünk Zsoltival. Nehezen engedtük el a budakalászi otthonunkat, hiszen 2018 januárja óta laktunk ott, és a szomszédokkal is jól kijöttünk" – kezdte Csilla a hot! magazinnak.

Megyeri Csilla és Zsolt dobozok között ünnepeltek

Nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen el kellett hagyniuk életük korábbi környezetét, és áttelepíteni a másik helyszínre, de szerencsére költöztetők és komplikációk nélkül sikerült végigvinniük a pakolást.
"Egy költözés mindig hatalmas macera, de nagyon segítőkészek voltak a szomszédok, és a barátok is segítettek, mi pedig próbáltunk nem agyvérzést kapni" – mondta nevetve a műsorvezető. "Nagyjából de­cem­ber elején kezdődött el a folyamat, belecsúsztunk a karácsonyba, így szinte dobozok között ünnepeltünk, de ma már bátran mondhatom, hogy belaktuk az új otthonunkat. Annyira jó energiái vannak, hogy hihetetlen!" – áradozott Csilla.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.