tóth gabi
A zenész rengeteg embert szórakoztatott már, számtalan helyen. Kökény Attila az éjszaka sötét oldalával kapcsolatban igyekszik felkészíteni gyermekeit.
Kökény Attila a nagybetűs édesapa, aki számára gyermekei és unokái a legfontosabbak. Minden apuka rémálma, hogy a gyereke romló közegbe kerül és elzüllik. Szerencsére a Kökény családban erre nincs példa.
„Hála Istennek sosem volt probléma a gyerekeknél sem a droggal, sem az alkohollal, ezek kimaradtak az életükből.”
Ez jócskán köszönhető annak, hogy egyikük sem járt szórakozóhelyekre, ahol többórás bulin csapatták végig.
„Mást nem is hallottak, csak élő zenét meg muzsikát” – kezdte Attila.
Az apuka számára fontos az, hogy megfelelő tanításokat adjon át gyerekeinek, ha majd oda kerülnek, hogy apjuk nyomdokaiba lépjenek, ne kerüljenek rossz társaságokba.
„A nagyfiam is inkább azokat a helyeket kereste, ahol élő zene van, szerencsére nem tudott belesodródni after helyekre vagy diszkókba.”
Családostul ki nem állhatjuk például a techno-t, vagy bármilyen más repetitív gépzenét.
„Az én gyerekeim a mai napig Charlie-t vagy Demjént hallgatnak. Azt mondom, hogy ezzel a neveléssel ki tudtam zárni az életükből, hogy egy durva buliban szeleteljenek tizenkét órán keresztül valamilyen dizájnerdrog hatása alatt” – mesélte az édesapa.
Attila igyekszik egyengetni fia útját, akinek már a jövőjére is gondol, hiszen Lali rövidesen már szeretne önálló fellépéseket is vállalni.
„Megmondom őszintén, ajánlottam Lalinak már, hogy jövőre nyáron, amikor nincs suli, menjen, keressen klubokat, ahol majd kitanulja a muzsikálás minden részletét.”
Régebben, mi amikor elmentünk egy hajóra, az volt az igazi mély víz.
„Először a nyelv hiánya, másodsorban a körülmények voltak olyanok, amihez hamar kellett alkalmazkodni” – zárta sorait a zenész.