SZTÁRDZSÚSZ

Szerző CHI

Létrehozva: 2023.12.02.

Jó pasinak tartja, Valkusz Milánt kinézte magának a Sztárban Sztár leszek versenyzője

Halász Rebeka és Valkusz Milán együtt lépnek fel vasárnap a Sztárban Sztár Leszek című műsorban.

A Sztárban Sztár leszek! negyedik évadjának egyik esélyes női versenyzője Halász Rebeka, aki azért küzd, hogy bekerüljön a döntőbe - írja a Bors. Bevallotta, már nagyon fáradt, kemény napok állnak mögötte.

Halász Rebeka
Halász Rebeka Fotó:  TV2

Már mindannyian érezzük a héten, hogy elég feszes a tempó. Készülünk duettel és saját produkcióval is. Sok ideje menetelünk hétről-hétre és már több dalt is meg kell tanulni, ami elég fárasztó

  – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki most vasárnap Valkusz Milánnal, a ValMar formáció egyik felével fog színpadra lépni.

"Milót kaptam duettpartnernek, aki nagyon vicces és pozitív személyiség. Vele tényleg minden táncóra, énekóra egy nagy poén és jó kedvem lesz tőle. Abban tud a legjobban segíteni, hogy hogyan legyek energikus a színpadon, és hogyan adjam át magam a közönségnek. – jegyezte meg Rebeka, aki elárulta, teljesen megérti a fiatal lányokat, akik szerelmesek a sikeres énekesbe, hiszen ő is nagyon jó pasinak tartja.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek