SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.14.

„Nem alkuszom meg” – fájdalmas szakításról énekel a magyar énekesnő

Perczel-Kováts Orsolya legújabb dalában egy olyan érzésről énekel, amely szinte mindenkinek ismerős.

Minden bizonnyal mindenki volt olyan helyzetben, amikor ki kellett lépnie egy kapcsolatból, még akkor is, ha ez nagyon fájt.  

Az „Elmegyek” című dalban Major Eszter tökéletesen megfogalmazta azt, amit erről én magam szerettem volna 

– mondta Perczel-Kováts Orsolya Molnár Levente és Révész Richárd szerzeményéről. 

"A dal nemcsak rólam szól, hanem azokról az erős nőkről vagy akár férfiakról, akik, ha nehéz is, de határozott döntést tudnak hozni a már tarthatatlan élethelyzetekben. Én magam olyan típus vagyok, aki nehezen vagy egyáltalán nem alkuszom meg. Már nem egyszer történt meg, hogy egyik pillanatról a másikra feladtam egy kapcsolatot és újrakezdtem mindent" – árulta el az énekesnő.

Orsolya ezt a dalt először élőben a MOM Kulturális Központ színpadán november 21-én énekli el, ahol a Feeling good című koncertjén a női lélek sokszínűségét mutatja be. 

Ebben ráadásul olyan fantasztikus zenészek lesznek Orsolya útitársai, mint a Studio11 Ensemble és a Danubia Zenekar, az este vendége pedig Farkas Gábor Gábriel lesz. 

Valójában egy humorral, szenvedéllyel telített érzelmi hullámvasútra ülhetünk fel vele, ahol együtt nevethetünk, sírhatunk vagy emlékezhetünk. Örökzöld, közkedvelt slágerek hangzanak el majd, teljesen egyedi hangzásvilágban, olyanok mint például a „Dimonds are a Girl’s Best Friend”, a „Szerdán tavasz lesz” vagy a „Tíz után”

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek