Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.14.

Botrányos magánélete Opitz Barbi karrierjébe kerülhet

Az énekesnő az elmúlt közel egy évben szinte kizárólag a magánéleti botrányaival került az újságok hasábjaira, a zenei karrierjéről alig hallani... Talán kevesen tudják, hogy két héttel ezelőtt egy új dalt adott ki, melyhez klip is készült. A YouTube csatorna megtekintési adatai szerint alig kattintanak rá...

Hol vannak azok a szép idők, amikor Opitz Barbi egy-egy slágere 5, 19 vagy akár 35 milliós letöltést hozott a YouTube csatornáján? A tehetséges énekesnő az X-Faktor hatodik szériájának győzteseként üstökös módjára hasított végig a hazai popzene egén. Szabadideje alig maradt a sok fellépés miatt, az ország legnagyobb nevű zenészei keresték vele az együttműködés lehetőségét. Három aranylemez, és három platinalemez tulajdonosa, ebből van kétszeres (Nincs több romantika) és háromszoros (Túlélem) platinája is. 

Opitz Barbi színpadra született Fotó: Unger Tamás

Lejtmenetben Opitz Barbi karrierje

Az énekesnő megjelenése és tehetsége abszolút alkalmassá tette arra, hogy ünnepelt sztárként élje az életét, a sorsát azonban – most úgy látszik – megpecsételte az, hogy egy olyan fiúba szeretett bele, akivel sehogy sem jön ki a családja. Hogy a zsigeri ellentétnek mi a valódi oka, az egyelőre rejtély, az azonban nyilvánvaló, hogy Barbi szülei akár az életük árán is megpróbálnak megszabadulni tőle. Ennek nyomai rendre felszínre is kerülnek, nagyon sok újságcikk született a témában, elég csak a legutolsó őrületes családi balhéról beszámolni, ahol Barbi édesanyja késsel a táskájában látogatta meg a lányát és annak szerelmét, majd a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tíz körmével esett a fiúnak. Az asszony ellen jelenleg a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat, zaklatás és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt. 

opitz barbi
Opitz Barbi és párja, Serleg Albert Fotó: Nagy Zoltán

Zátonyra fut a karrierje? 

Barbi rajongói az első botrányoknál még kitartóan várták, hogy a kedvencük újabb és újabb slágerekkel rukkoljon elő, de egy idő után kezdett egyértelművé válni, hogy a fiatal énekesnő olyan lelki nyomás alatt él, hogy képtelen alkotni. Ilyen idegállapotban nem tud kreatív lenni az elme, Barbi minden idegszála a famíliája körül történtekre koncentrál. Az eredmény már látszik is: Opitz Barbi két héttel ezelőtt adta ki a legújabb dalát, a beszédes "Életveszély" címmel, amelyhez klipet is forgatott. A várt pozitív reakció azonban elmaradt, a rádiók nem játszák a dalt és a YouTube csatornán is 28 ezres megtekintést hozott, ami két hét alatt bizony igencsak szerény eredmény. Csak, hogy legyen mihez hasonlítani, Curtis "Lehetne újra február" című dala, ami négy évvel ezelőtt jelent meg, két hét alatt hozott 1,200,000 letöltést. Persze nem feltétlenül a most legfelkapottabb előadóhoz kell a többit hasonlítani, de akkor is beszédes az alacsony szám.

Változás kell 

Opitz Barbi körül természetesen még mindig maradtak barátok, és a szülei sem engedik el a kezét, történjen bármi, vagyis nincs egyedül a feladattal, hogy újra visszataláljon arra az útra, ahonnan 2016-ban, mindössze 17 évesen az X-Faktorból elindult a siker felé. 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek