tóth gabi
Bár az előadóművészet lényege pont a megmutatkozás, G.w.M mégis becsuk most ajtót-ablakot, hogy ne láthassa bárki, mit alkot. A logikai bukfenc lényege talán az, hogy minél kevesebb kritika jusson el hozzá... Az utóbbi időben ugyanis olyan sok pofont kapott, hogy inkább úgy döntött: bezárkózik a fanatikus követőivel egy virtuális világba.
Az „igaz” és „eredeti” fanoknak új, zárt csatornát hozott létre G.w.M, aki mostantól nem hajlandó a széles nagyközönséggel kommunikálni. Ezt a rapper maga jelentette be az Instagram-csatornáján, vagyis utoljára szólott a néphez, mostantól csak azzal oszt meg gondolatokat, aki érdemes rá.
G.w.M az oldala lezárása előtt úgy nyilatkozott, hogy azért kell a zárt közösség, hogy azok kapjanak híreket róla, akik valóban szeretik őt. A többiek mehetnek, amerre látnak. (G.w.M persze nem így fogalmazott.)
„Létrehoztuk közösen a «legnagyobbak» csatornát, ami elég keményen ível felfelé, illetve nagyon imádunk a fanokkal! Hatalmas pacsi minden tagnak! Ez egy zártabb csatorna, amit csakis kizárólag az igaz, és eredeti fanoknak hoztam létre. A csoportban egy olyan közösséget hozunk létre közösen, amiről igazából szól a GWMMUSIC! Tingli-tangli verebeknek helye nincs! Önfeledt pillanatokat, és őszinte reakciókat tartalmaz a csatorna! Itt fogom először közölni a legfontosabb bejelentéseimet is! Amennyiben még nem vagy részese, csatlakozz, mivel hamarosan elrejtem, és 3 hét múlva lesz legközelebb 1 órára lehetőség csatlakozni, és ez azért van így kezelve, hogy kizárólag a tagok lássák a tartalmakat! NEM JÁRULOK HOZZÁ, HOGY A CSATORNÁN MEGJELENT TARTALMAKAT (KÉPEKET, VIDEÓKAT, HANGOKAT, SZÖVEGEKET) BÁRKI IS FELHASZNÁLJA!”
G.w.M visszavonulása a közszerepléstől valahol érthető... Az elmúlt időszakban rengeteg kritikát kapott, kezdve azzal, hogy nyilvánosan veszekszik a feleségével, Kulcsár Edinával, folytatva azzal, hogy L.L. Juniorral lebuktak, amint autókkal száguldoztak Budapest belvárosában. De volt itt iskola előtti pofátlan tilosban parkolás, ahogy számos hír megjelent arról is, hogy nem eredeti Gucci ruhákban pózolnak a kedvesével. Vagyis a rappernek az elmúlt egy évben nem sikerült semmit sem úgy csinálnia, hogy az pozitív kritikát váltson ki a nagyközönségből.
Talán majd most! G.w.M döntése, hogy zárt csoportot hoz létre, biztosan jót tesz majd az önbizalmának, amit az elmúlt időszak rendesen megtépázhatott. A „sajátjai” között nyilván csak pozitív kritikákat kap majd, a keménymagnak tetszeni fog minden, amit a hősük produkál. Egyébként érdemes megjegyezni azt is, hogy bár sokan nem kedvelik a balhés zenészt, aki szereti, az viszont egyenesen rajong érte. Hogy mennyire? Van, aki magára tetováltatja a nevét vagy épp az arcképét... Vagyis G.w.M tényleg jó kezekben és biztonságban lesz a sajátjai között.