RETRO RÁDIÓ

Szűkszavúan nyilatkozott Fekete Dávid: ez történt a bíróságon

Cs.G.
Szerző
Cs.G.
Létrehozva2023. 09. 21. 09:00

Fekete Dávid szűkszavúan nyilatkozott az eseményekről.

Szerdán folytatódott Fekete Dávid meghallgatása ügyében a Győri Járásbíróságon, amiben 322 millió forintos csalással vádolják. Nyár elején három napon át hallgatták meg a tanúkat, és megvizsgálták a bizonyítékokat. Az ítélkezési szünet előtt a bíróság úgy határozott, hogy az egykori megasztáros szabadon mozoghat Győr közigazgatási területén, és gyermekeiért is szabadon elmehet Lébénybe. A maratoni perről Dávid ügyvédje, Dr. Kaposi Gergely akkor úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen típusú eljárásban érvényesülnie kell a fokozatosság elvének. 

Fekete Dávid elszántan készült a mai napi tárgyalásra Fotó: Bánkúti Sándor

"De az, hogy Dávid a jó idő beköszöntével átélheti az apai örömöket, az nagyon jó visszajelzés számunkra" – nyilatkozta védencéről az ügyvéd.

Azonban a napokban Fekete Dávid szomorúan vallott arról, hogy védőjét kizárták az ügymenetből.

"Őszinte leszek, eddig azt gondoltam, hogy nincs mitől félnem, viszont azóta kiderült, hogy bár a feljelentőim valótlanul állították azt, hogy az ügyvédem részt vett a képviseletükben, mégis találtak okot arra, hogy kizárják a védőmet. Pótolhatatlan veszteség ért, mert elvették tőlem azt, aki három éve a legmagasabb szakmai színvonalon képvisel és a börtönből is kihozott. Nem tudom kinek fáj, hogy túl hatékony védelemben részesültem és azt sem, hogy mit várhatok innentől az eljárástól" – mondta csalódottan a Borsnak Dávid.

Fekete Dávidon látszódott a koncentráltság és a fókusz Fotó: Metropol Vaskó Tamás

Bízik Dávid a folytatásban

Nemrég fejeződött be a kétnapos tárgyalás első napja, ahol a bíró összegezte az eddig történteket az ügymenetben. Fekete Dávid szűkszavúan, de annál határozottabban mesélt a tárgyalóteremből kilépve.

A mai napon eljárási cselekményeket ismételtünk meg. A holnapi napon folytatjuk érdemben. Az érzések bennem változatlanok, készülünk változatlan elszántsággal

 – nyilatkozta elszántan Dávid, akin érezhető volt, hogy már gondolatban a holnapi napra koncentrál.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.