Létrehozva: 2023.08.10.

Hoppá! Máris regisztrált egy társkeresőre Krausz Gábor?

A sztárséf akarata nélkül párt keres a nagy ismertségnek örvendő társkeresőn.

Tegnap körbejárta az egész sajtót a váratlan és ledöbbentő hír, hogy a sztárvilág irigyelt szerelmespárja – kapcsolati értelemben, hiszen mindenki szerint álompár voltak – utaikat külön folytatják, hamarosan válásra kerül sor. A séf mindig, minden esetben kiállt felesége mellett, teljes erőből védte őt, mikor Gabi a támadások kereszttüzébe került.

Fotó: Pozsonyi Zita, Tóth Gabi és Krausz Gábor boldogságuk idején 

A séf és az énekesnő immár hatodik esztendeje alkottak egy párt, házasságukból pedig kislányuk is született, aki a Hannaróza nevet kapta és nemsokára négyéves lesz. Gyermeküket mindentől óvják, többek közt a médiafigyelem elől is, ezt mindketten hangsúlyozták a közleményükben.

„Kapcsolatunk Gabival véget ért”

Szeretném veletek tudatni, hogy hat év után, sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békében. Az ő biztonsága a legfontosabb számomra” – írta Instagramon, közleményében a válásban lévő sztárséf.

Krausz Gábor ilyen hamar túllépett volna kapcsolatán?

Egy olyan kép látott napvilágot, amin Krausz Gábor egy fiatalok körében rendkívül népszerű társkeresőn párt keres. Világos, hogy pusztán arról van szó, hogy visszaéltek a sokak által ismert sztárséf képével. Ezt a tévében szereplő séf is megerősítette kérdésünkre. Emellett sem a név, sem az életkor nem lett megváltoztatva, – ellentétben Somhegyi Krisztián műugró ugyanilyen esetével – valószínűleg azzal a céllal, hogy az illető minél hitelesebb maradjon, és képes elhitetni, hogy az ismert férfi könnyen túllépett feleségén.

Elképzelhető az is, hogy korábban regisztrálták fel, ám most, a tegnap történtek után a legjobb időzítés arra, hogy ez közszemlére legyen téve. Vajon hányan húzták jobbra?

Volt, aki el is hitte, hogy tényleg ő az. 

„Tehát csak mert celeb és ismert, nem kereshet magának párt?” – tette fel a kérdést valaki. 

Visszaéltek a sármos séf képével

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rákkeltő anyagot tartalmazó termékeket árultak a magyar boltokban - a hivatal azonnal lépett

origo.hu

Óriási a feszültség, ketten is elsírták magukat a Farm VIP-ban - videó.

life.hu

Öt dolog, amit minden haldokló megbán, ha nem tett meg az életében

vg.hu

Megmérgezték az ukrán katonai hírszerzés vezetőjének feleségét

ripost.hu

Váratlan dolog derült ki Tóth Gabi szerelméről, tényleg igaz volna?

mandiner.hu

Harminckét év foci alatt nem sérült meg annyiszor, mint az RTL-es boksz miatt – kifakadt a korábbi válogatott játékos

origo.hu

Megdöbbentő történetet mesélt a Viszkis rabló Berki Krisztiánról

mindmegette.hu

Ezzel az egyszerű trükkel pillanatok alatt megpuhul a vaj – fotó!

ripost.hu

Hoppá: Nagy Ő Virág kíméletlenül nekiment Jákob Zolinak, csípős szavakkal csapott oda

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Megható fotót posztolt Terence Hill, véget ért egy korszak

magyarnemzet.hu

Bűncselekménygyanús mikroadományok: Karácsony főtanácsadójának megingathatatlan a városházi pozíciója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

"Heti 5 edzés és nincs rajtad izom?"- Kikezdték a rajongók Gáspár Lacit - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Ennyit változott 3 és fél hónap alatt Németh Kristóf kisbabája - tündéri videó a kicsiről

SZTÁRDZSÚSZ

Lerántották a leplet a brit királyi családról: valójában ezért veszett össze Harry és Vilmos?

SZTÁRDZSÚSZ

Végre kiderült: ezt teszi Andy Vajna legendás relikviájával Vajna Tímea