RETRO RÁDIÓ

Műteni kellett! Szilánkosra törték Németh Kristóf orrát

BB
Szerző
BB
Létrehozva2023. 04. 24. 17:14

Vasárnap este a #Bochkor műsorában Ábel Anita, Jakupcsek Gabriella, Bárdosi Sándor mellett Németh Kristóf volt a sztárvendég. Kristóf elmesélte hogyan verték meg, ami kihatással volt a pályafutására.

Az ATV műsorában Németh Kristóf megosztott egy történetet, ami jó példa arra, hogy az ismertségnek bizony megvannak az árnyoldalai is.

Németh Kristófot budai gyerekként mindig is vonzotta a pesti élet, hiszen mint mondta „Nappal Buda, éjjel Pest”, Pesten zajlott az élet.

Főiskolásként Pesten, egy barátjával béreltek közösen egy albérletet.

Közösen béreltünk egy lakást a Klauzál utcában. Tény, hogy egy új “bulilakás” volt, tehát mi rászolgáltunk arra, hogy nem lettünk a legnépszerűbb lakótársak ott a környéken. Ezt elismerem

– emlékezett vissza a sztárapuka.

Ebből az életvitelből aztán később rendőrségi ügy lett.

– A lényeg: egy nap a nemtetszését fejezte ki az egyik szomszédom, amikor indultunk bulizni, vagy csajokkal találkozni, és a cselédlépcsőn mentünk le ott, ahol laktunk. Utánam lépett és ezzel a felkiáltással, hogy “Többet nem fogsz te szerepelni a televízióban, te kis b*zi”, egy jobb csapottal szilánkosra zúzta az orrcsontomat, meg az arcomat” – mondta, majd így folytatta: – ezerrel ömlött a vér, tört a csont, valahogy lementem a ház elé, rendőrséget hívtam, mentőt– idézte fel az esetet naphire.hu-nak a Fórum Színház igazgatója.

Később előállította a rendőrség az elkövetőt, Kristóf pedig a kórházba került, ahonnan saját felelősségére távozhatott is.

Elmentem a saját fül-orr gégészemhez, aki először helyre rakta a 4 és fél centit elmozdult orrcsontomat, amit még újabb műtétek követtek. Azóta ez egyébként látszik is, meg érzem is. Néhány évvel később visszamentem a házba, még mindig ott volt a vérspricc a lépcsőfordulóban

– fűzte hozzá Németh Kristóf.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.