Zelenszkij Orbán Viktor után utazott. Szánalmas próbálkozás

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.13.

Megtört a jég Bódi Guszti családjában, erre igazán kevesen számítottak

Az utóbbi hónapokban Bódi Gusztiék családjában nagy változások történtek.

A Bódi család kálváriája azzal a botránnyal kezdődött, ami még szeptemberben robbant ki. Az énekes idősebbik fia egy tévéműsorban elmondta, édesapjával hosszú ideje nem beszéltek egymással, holott úgy érezte, neki is ott lenne a helye a többiek között. Az eset után kis Guszti bevallotta, hogy nagyon szégyelli magát, majd a családból Bódi Csabi mondta el, mit gondol az esetről. Akkor úgy fogalmazott, fivérének másképpen kellett volna tudatnia az érzéseit. A műsor után nem sokkal felvették egymással a kapcsolatot, s annak köszönhetően, hogy idővel lecsillapodtak a kedélyek, a családfő is nyitott elsőszülött fia felé. Húsvétkor pedig szívmelengető videóval tudatták, hogy újra hiánytalan létszámban ünnepelt a család. A rajongók számára igazi meglepetés volt a felvétel, melyen az ünnepi asztal körül együtt énekeltek és zenéltek.

Megszólalt kis Guszti

A Ripost megkereste ifjabb Bódi Gusztit, hogy meséljen az egymásra találás megható pillanatairól.

"Az év első hónapjaiban bíztunk benne, hogy a húsvétot együtt tudjuk tölteni. Ez akkor dőlt el, amikor a feleségemmel, Adrikával felhívtuk édesapámat telefonon. Vannak roma hagyományok, amik az ünnepekkor lehetőséget adnak arra, hogy bármi is történt, fel lehet hívni a családot" – kezdte lapunknak kis Guszti, aki úgy véli, az embernek el kell érnie egy bizonyos kort ahhoz, hogy teljes szívvel átérezze a családi összetartozás fontosságát.

Csabival megbeszéltük, hogy náluk találkozunk. Mire odaértünk, a szüleinkkel mindannyian ott vártak minket. Nagyon jó volt, a jókedv, az öröm és a boldogság jellemezte az együtt töltött időt. Nem izgultunk, azonnal átugrottuk az éveket és szerintem mondhatjuk, hogy buliztunk egy kicsit

– mesélte boldogan Bódi Guszti elsőszülött fia, aki elmondta, utoljára 3-4 esztendővel ezelőtt volt példa arra, hogy hiánytalanul együtt volt a család.

 Ott volt a feleségem, a lányom, a fiam és a menyem is. A fiam feleségével a keresztelőn találkoztunk, de sosem volt időnk hosszabban beszélgetni. Nekik is nagyon örültünk!

 – sorolta meghatódva.

"Nem is tudom elmondani, mennyire boldogan jöttem haza! Boldogan feküdtem le este azzal a gondolattal, hogy mire másnap felkelek, leülepednek bennem ezek a történtek, mert annyi fantasztikus pillanatot éltem át. Egy kellemes beszélgetésben reménykedtünk, nem gondoltuk, hogy ennyire nyitottak leszünk. Úgy néz ki, az egymás felé való szeretet érzése ezt hozta ki belőlünk és mondanom sem kell, hogy nagyon felszabadító és megnyugtató érzés volt!"– árulta el kis Guszti, aki még hosszasan és sorolta a nagy találkozáskor megélt élményeit. A meghitt pillanatok egy részét örömmel megmutatták, de persze nem minden momentum tartozik a nyilvánosságra.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindenki ezen a két lúzer csapaton nevet a szánalmas bukás után - mémek

origo.hu

Óriási meglepetés a Sztárban sztár leszek! döntőjében, megvan a győztes

borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

vg.hu

A magyar kormányfőt olvasva elképedtek a franciák

ripost.hu

Döbbenetes fordulat: Végre magához ölelheti 11 éve elrabolt magyar kislányát az édesapa?

vg.hu

Vad jóslatok 2024-re: az EU bevezeti a vagyonadót, Szaúd-Arábia megveszi a Bajnokok Ligáját

origo.hu

Putyin megsemmisítő csapásra készül, az ukrán hadsereg feladhatja a harcokat

travelo.hu

Csodálatos látvány a befagyott Bajkál-tó

ripost.hu

Cinthya Dictator: filterek mögött megöregedett generáció

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Heti top: Kiszel Tünde nagymama lett, Rékasi Károly kiakadt

SZTÁRDZSÚSZ

Majka: Díszpintynek készültem, díszpolgár lettem

SZTÁRDZSÚSZ

Mit szól ehhez Betti? Jákob Zoltán nem sokkal a szakítás után máris óriási hölgyköszorú kíséretében bulizott - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

„Majdnem elsírtam magam” – Rúzsa Magdi ikrei ilyen cukin fogadták a Mikulást