tóth gabi
Az énekesnő durva kritikákat kap a legújabb albuma miatt. Rögtönzött dalszöveget írtak hozzá, melyben arra kérik, mutassa meg végre a szerethető oldalát is.
Tóth Andi sokszor nehezményezte, hogy a követői mindenbe belekötnek, ami vele kapcsolatos, épp csak az nem érdekli őket, ami az énekesnőt élteti: a dalai. Szokták mondani, hogy vigyázz mit kívánsz, most ugyanis megkapta amire vágyott. Minden figyelem a legújabb szerzeményére irányul, viszont nem akárhogyan: az énekesnőt cafatokra szedik az egyik közösségi oldalon.
Az utolsó albumán szerepel egy dal, melynek címe Trapenele. Mivel Andi korábban sokszor megkapta, hogy nem lehet érteni mit énekel, ezért a YouTube-ra feltöltött albumhoz a dalszövegeket is mellékelte. Erről egy reddit felhasználó képernyőfotót készített és egy bejegyzésben hívta fel a figyelmet a szövegre.
“Az Andi téma már sokat előjött de most inkább a dalszövegeire koncentrálnék, nem annyira a sajtóban megjelenő cikkekre” - jegyezte meg a poszt írója. A dal fogadtatása a követők között finoman szólva sem volt szívélyes.
“Szakmailag Andinak mindig is egy jó szövegíróra lett volna szüksége. Én is azt gondolom, hogy amit ő hangilag tud, az magyar viszonylatban elit kategória, de sosem volt mellette olyan ember, aki segített volna neki az érzéseit gondolatokká, és azokat szöveggé formálni.”
“Gyönyörű a hangja, de hogy a szövegíráshoz nincs semmi tehetsége, az tisztán látszik.”
“Amúgy ezek után van kérdése még bárkinek, hogy miért nem fut be rendesen? Én már azt sem értem, hogy ő miért nem érti. Az egész lemez annyira proli lett, mint az állat”
- fogalmazta meg nyers véleményét egy másik hozzászóló.
Az énekesnő nagyon megosztó személyiség, ezúttal viszont valóban nem őt vették górcső alá, hanem a munkásságát és a tehetségét. Nagyon sokan betámadták őt. Volt, aki rögtönzött dalszöveggel szerette volna bebizonyítani, bárki tud olyan semmitmondó, végtelenül egyszerű és alpári szöveget írni, mint Andi.
"Andika, ha otthon jobb volt minden,
kérlek pakolj és hagyj el végre minket.
Vagy mondjam úgy, hogy Te is megértsd?
G*cciii, mi a f*sz itt ez az egész?!?
Mi a francot képzelsz te magadról?
Ez az ország a tenyerén hordozott,
Hírnév, lóvé, tizenévesen már megvolt.
De ugye neked ez mind kevés volt…
Akkor most mutasd meg végre
azt az oldalad is, amelyik szerethető,
mutasd meg nekünk, “férgeknek”
hogy milyen egy igazi Énekesnő."
Nem ez lenne az első eset, amikor Andira népharag zúdul. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy reagál majd a hozzászólók szerint pszichésen labilis énekesnő.