Létrehozva: 2023.03.11.

Szőcs Reniék máris tervezik a második gyereket

Szőcs Reni volt a sztárvendég a legújabb Palikék Világa Futtában műsorában, ahol arról mesélt, hogy hogyan éli meg a terhességét. Áprilisra várják lányukat, Améliát.

Szőcs Renáta mindössze 22 éves volt, amikor 2016-ban megnyerte a TV2 Star Academy című tehetségkutató műsort. Győzelme után visszavonult, úgy érezte, hogy nem találja a helyét a férfiak uralta zeneiparban. Azonban decemberben a Bors tudta meg először, hogy párjával kisbabát várnak

Palik László műsorában a jövőbeli terveiről mesélt. 

Most már lassan itt van. Igazából március végétől ketyeg az óra, úgyhogy március vége, április elején-közepén érkezik a baba. Most már nehezebb sokkal, mint az elején. Nagyon aktív a lurkó, sokat rugdal. Kislány lesz, Améliának fogják hívni. Nagyon örülök neki. Kezdetben féltem attól, hogy mit fogok majd érezni, mert ez olyan ismeretlen egy nő számára, mégis csak átalakulunk. Én örülök, hogy így élem meg, ilyen boldogsággal és energiával

– kezdte hatalmas mosollyal az énekesnő és Palik László kérdésére elmondta, hogy a pici születése után sem tervez majd felhagyni az énekesi karrierjével. Szerencsésnek érzi magát, mert a párja, Márk nappali munkát végez, így könnyen meg tudják osztani majd a felügyeletet és reméli, hogy el tud járni koncertezni, fellépni esténként. Elmondása szerint ő jól bírja az éjszakázást, de ezt majd a baba felülírhatja.

A csíkszeredai tehetség azt is megosztotta, hogy a jövőben terveznek majd egy kistesót a lányuk mellé és bár a pandémia alatt összeházasodtak, de a templomi esküvő elmaradt, azt pedig szeptemberben szeretnék pótolni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét