RETRO RÁDIÓ

Férje mellett helyezik örök nyugalomra Tahi Tóth László özvegyét

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 03. 13. 21:30

Kiderültek a temetés részletei.

Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben – közölte a család az MTI-vel hétfőn. 

Kárászy Szilvia és Tahi Tóth László  / Fotó: Ripost

A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy Szilviát, Tahi Tóth László színművész özvegyét, a római katolikus egyház szertartása szerint helyezik végső nyugalomra. A gyászjelentés szerint végső búcsúztatása 14 óra 30 perckor kezdődik a temető Makovecz termében

A zongoraművész végső nyughelye Tahi Tóth László sírjában lesz.

Kárászy Szilvia 1962. november 18-án született Budapesten. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után ösztöndíjat nyert a freiburgi Staatliche Hochschule für Musik mesterképző szakára, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Több éven át Freiburgban, ezt követően Bécsben, majd Marokkóban élt és dolgozott. Első lemezfelkérését még főiskolásként 1989-ben, Németországban kapta, Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét – olvasható a zene.hu-n közölt életrajzban.

Alapítója és igazgatója volt az I. Fazioli zongorafesztiválnak, amely 2001-től 2005-ig a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos programjában szerepelt. 2001-ben alapította meg az Aranyharang díjat, amelyet fogyatékos embereknek, művészeknek ítéltek oda. A Magyar zene a zongoraoktatásban 1900-2000 című filmjét UNESCO-díjjal tüntették ki.

2003-ban alapította meg a Magyar Zongora Akadémiát, amely fiatal komolyzenészek tehetséggondozásával foglalkozik, 2009-ben nyitotta meg összművészeti koncertszalonját, a Kárászy Szalont, amelynek létrehozásáért 2010-ben Gundel Művészeti díjat kapott.
 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.