Létrehozva: 2023.02.16.

Nem véletlen? Ezért mehetett Lajcsi a börtön helyett a Vértesbe

Feltehetően nem cél nélkül kirándulgatott a hegyvidéken szerda délután Galambos Lajos.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, Galambos Lajos szerdán nem érkezett meg a kecskeméti börtönbe, ahol a behívója szerint meg kellett volna kezdenie 3 év 6 hónapos börtönbüntetését. Lajcsi ehelyett a Vértesben autókázott, ahol egy parkolóban le is fotózták, miközben bőszen telefonálgatott. 

Fotó: Bors

A Bors újságíróiban felmerült a kérdés, hogy a trombitaművésznek ugyan mi dolga is lehetett a környéken éppen a jeles napon és arra a következtetésre jutottak, hogy lehet összefüggés a betegsége és az úticélja között. Igen valószínű, hogy valahol a környéken kezelteti magát, hiszen halasztást általában az az elítélt kap, aki súlyos, vagy életveszélyes egészségi állapotban van. A trombitaművész pedig maga vallotta be a közelmúltban, hogy fulladásos rohamok gyötrik és a tüdeje is beteg. Ebből következik, hogy a fotó helyszínétől alig 13 kilométerre fekvő Csákvárra tarthatott, ahol az Esterházy-kastélyban működik az ország egyik legjobban felszerelt pulmonológiai osztálya. A lap szerint ezt támasztja alá az a furcsa, orvosi eszközre hajazó hang, amit kollégájuk hallott szerdán, amikor Lajcsi "véletlenül" felhívta. 

A kastély közel hetven éve áll a gyógyítás szolgálatában, ráadásul elsőként éppen tüdőszanatóriumot hoztak létre a falai között. A hatalmas parkban pedig egy hatalmas platánfa is ál, amit a nemesi család 225 évvel ezelőtt ültetett. Ennek a fának fontos szerep jutott a gyógyászatban is. Amikor a kastélyban még főként TBC-s betegeket kezeltek, a pácienseket minden nap kiültették a lombja alá, hogy friss levegőt szívhassanak.

Galambos Lajos ebben a csodálatos angolparkban pihenhet Fotó: evfaja.hu

Orvosai talán a zenésznek is javasolják, hogy tegyen nagy sétákat a kastélyparkban és ha így tesz, biztosan meglátogatja majd a csodaszámba menő fát is, amely talán neki is segít a mielőbbi felépülésben. Időközben az ügyészség is reagált a a történtekre és bár Galambos Lajos korábban több fórumon is azt a látszatot próbálta kelteni, hogy a Bors információja, mely szerint február 15-ére szólt a behívója hamis, kiderült, hogy valóban akkorra várták büntetés-végrehajtási intézetbe. 

A Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleményében azt írta: az elítéltnek a másodfokú, jogerős ítélet alapján szerdán kellett volna jelentkeznie büntetése letöltésére. Hozzátették: a férfi védőjén keresztül január 30-án kérelmet nyújtott be, amelyben a szabadságvesztés büntetés megkezdésére halasztást kért.
A tájékoztatás szerint a halasztási kérelem elbírálása folyamatban van, de mivel az a szerdai bevonulási határidőig nem volt lehetséges, a bíróság intézkedett a végrehajtás megkezdésének függőben tartására. Ezért az elítéltnek szerdán nem kellett a szabadságvesztés büntetés letöltését megkezdenie – hangsúlyozták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát