Létrehozva: 2023.02.01.
Módosítva: 2023.02.01.

Komoly célja van Krausz Gábornak

Krausz Gábornak komoly célja van, és addig megy, míg el nem éri.

A nagy sikerre való tekintettel a negyedik széria után hamarosan indul a Séfek Séfe 5. évada.  Idén is drukkolhatnak a nézők és izgulhatnak a séfek, vajon kinek a versenyzője lesz végül a befutó. Krausz Gábor a Ripost-nak elárulta, elszántan indul neki, bizonyítani akar. 

Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba

„Eddig háromszor volt döntősöm, ebből kétszer az én versenyzőm volt a legerősebb a mezőnyben, de végül a fináléban nem alakultak jól a dolgok. Idén bizonyítani akarok és megnyerni az évadot. Már az ötödik évad jön, de még mindig tele vagyok izgalommal, és jó néha olyan dologgal foglalkozni, ami kiszakít a hétköznapokból” – kezdte Krausz Gábor, aki több korábbi versenyzőjével is tartja a kapcsolatot és reméli, hogy idén is gazdagodik majd néhány értékes ismeretséggel.

„Amikor reggeltől estig tartanak a forgatások, akaratlanul is megismerjük egymást. A séf egyben pszichológus is, hiszen mindent észreveszek a versenyzőimen. Ha szükséges, kibeszéljük a problémákat, hiszen feszülten nem lehet versenyezni és főzni a konyhában. Az előző évadokból vannak páran, akik szinte családtagnak számítanak: tartjuk a kapcsolatot, néha felhívnak segítségért vagy épp arról mesélnek, hol helyezkedtek el” – mondta büszkén Krausz Gábor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott