RETRO RÁDIÓ

„Még egyelőre dolgozom fel a hírt” – gyászol Zámbó Krisztián

Létrehozva2023. 01. 24. 10:14

Nagyon jó barátságot ápolt az X-Faktor 62 éves korában elhunyt korábbi versenyzőjével, Kovács Lászlóval, ismertebb nevén Stone-nal Zámbó Krisztián.

Többek közt Zámbó Krisztiánnal egy évadban szerepelt a tehetségkutatóban a 62 éves korában elunyt Stone. A két előadó jó barátságot ápoltak, a verseny után is.

Kovács László, azaz Stone 62 évesen hunyt el

Eléggé megrázott a dolog, mert nagyon jó barátságot ápoltunk annak idején. Főleg, hogy az X-Faktorban mi ketten voltunk az 'öregek otthonában', ahogy mi hívtuk

– nyilatkozta Krisztián.

Még egyelőre dolgozom fel a hírt, nem jó dolog, mivel az utóbbi években sok olyan embert vesztettem el, akik közel álltak hozzám. És most van ez az apus dolog is, ami felidézi bennem a fájó emlékeket

 – tette hozzá a Blikknek. Krisztián elmondása szerint barátja egy nagy testbe bújt gyerek volt. Mindig pörgött.

Fotó: Nagy Zoltán

„Sajnos, az utóbbi egy-két hónapban nem beszéltünk, de ez nem azért volt, mert rosszban lettünk volna, hanem egyszerűen neki is volt dolga, nekem is. De amúgy hetente beszéltünk mindig, találkoztunk is...” – mondta Krisztián, aki szerint a stressz lehetett az egyik kiváltó oka barátja halálának.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.