Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.13.

Hoppá! Üzletember lett és rászorulóknak segít Demcsák Zsuzsa nevelt fia

A fiatal srác egy véletlen találkozásnak köszönheti, hogy sikerült elindítania első, saját vállalkozását.

Szerző Ripost

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta Horváth Leon a Mokka vendége volt, ahol összebarátkozott Demcsák Zsuzsával. Az akkor alig 18 éves fiú azzal tett mély benyomást a TV2 műsorvezetőjére, hogy kiállt az igaza mellett és beperelte a gyámhívatalt. Mint ismeretes, Leon útját egy ideig Zsuzsa egyengette, sőt nevelt fiaként tekintett rá. Nos, a még most is csak 24 éves fiatalember azóta a saját lábára állt és a napokban nyitja meg első saját üzletét Budapest belvárosában. 

Fotó: Instagram

Hogy miért éppen virágüzletbe fektetett, arról a Ripostnak mesélt. "Egy ideje már kerestem a lehetőségeket és számos vállalkozás ötlete fordult meg a fejemben. Bevallom, a virágbolt nem volt köztük. Aztán ahogy az lenni szokott, egy véletlen találkozás indította be a fantáziámat. Sági Zsófi, az ország talán egyik legügyesebb virágkötője és miután barátságot kötöttünk, sokat beszélgettünk arról, hogy milyen az az üzlet, ahol szívesen dolgozna. Elmondta nekem az ötleteit, én pedig titokban elkezdtem üzlethelyiséget keresni. 

Amikor megvolt, elvittem, hogy megnézze, majd megkérdeztem, hogy lenne e a vezető virágkötője a helynek. 

Szerencsére igent mondott, hiszen fogalmam sincs, mihez kezdtem volna egy kibérelt és félig már berendezett virágbolttal, ha elutasít"- mesélte nevetve Leon, aki a közelgő megnyitó előtti utolsó simításokat Zsófival együtt végzi, sőt valamicskét már konyít is a virágkötészethez. 

"Világéletemben jó volt a kézügyességem, így megkértem Zsófit, hogy mutassa meg a virágkötészet alapjait. Persze nem kell megijedni, nem én fogom kötni a csokrokat, koszorúkat és asztaldíszeket, de úgy voltam vele, hogy valamennyire konyítani szeretnék ehhez a szakmához, ha már ez lett az első saját vállalkozásom"- tette hozzá a fiatal srác, aki az üzletben készült első kopogtatót el is küldte Till Attilának, aki örömmel fogadta az ajándékot. 

Leon a siker ellenére sem felejti, hogy néhány évvel ezelőtt milyen nehéz is volt az élete, ezért úgy döntött, hogy az ünnepek közeledtével tesz egy felajánlást. Olyan nehéz sorsú, gyermekes családok jelentkezését várja, akik szívesen rész vennének egy közös programon a virágüzletben, ahol megtanulhatják az adventi koszorú készítést. Természetesen a végeredményt haza is vihetik, így varázsolva ünnepi hangulatot saját otthonukba az első gyertyagyújtás hétvégéjére. Leon a saját Instagram-oldalán várja a jelentkezőket, akik közül öt családot lát majd vendégül az első adventi héten.  

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek