tóth gabi
Karácsony közeledtével általában két tábor jelenléte figyelhető meg. Azoké, akik talán túlzásba is viszik a készülődést, és azoké, akiknek elegük van a felhajtásból
Akárhogy is számoljuk, egy hónap múlva itt a karácsony, ami sokak számára az év leginkább várt, legszebb, legmeghittebb időszaka, azonban akadnak bőven olyanok is, akik a hátuk közepére se kívánják az ünnepet és az azzal járó felhajtást. Jellemző, hogy ilyenkor általában két táborra szakadnak az emberek. Az egyik csapatba azok tartoznak, akik már novemberben végtelenítve hallgatják a Last Christmast, és jó eséllyel eszik magukat tele mézeskaláccsal, a másik csapatot azok alkotják, akik inkább kifordulnak egy bevásárlóközpontból, ha az már idő előtt ünnepi díszekben pompázik és idegenkedve hallgatják az idejekorán felcsendülő ünnepi slágereket. Ők sem feltétlenül grincsek, csak nem értik, miért kell ennyire siettetni a karácsonyt!
A Ripost megkérdezett 4 hazai sztárt, ők vajon melyik oldalon állnak, miképpen vélekednek az ünnepi őrületről!
A Sztárban sztár leszek! első szériájából megismert énekesnő, Sebestyén Katja igazán különleges karácsonyra készül, hiszen kislányának, a február elején született Patríciának ez az első fenyőfás ünnepe. Bár Katja lélekben már készül, az módfelett idegesítette, mikor a hipermarketekben már október elején karácsonyi díszekre lett figyelmes.
"Már október elején, 6-a környékén el szoktam menni az egyik legnagyobb hipermarketbe bevásárolni. Halálra idegesít, hogy már akkor minden tele van karácsonyi díszekkel, nem értem. Hisz akkor még előttünk van egy mindenszentek, egy Mikulás, nem fér a fejembe, miért kell ezt így siettetni. Idegfrászt kapok, november közepéig nem akarok karácsonyi díszt látni. Azt gondolom, hogy advent első hetétől, vagyis jövő hét elejétől lenne érthető ez a felhajtás" - fogalmazott megkeresésünkre Katja.
Bangó Marika homlokegyenest máshogy gondolja, ő annyira várja már a legszebb téli ünnepet, hogy már most, november végén feldíszítette az otthonát! Nem véletlenül:
"Ez egy régi hagyománynak számít nálunk, hosszú évek óta előrehozzuk a karácsonyt, már a fa is áll! Ezt azért is lehet, mert korábban a családomnak rengeteg fellépése volt az adventi időszakban, sosem voltak otthon, így nem is tudták igazán átélni a karácsonyt. Ezért az tűnt a legjobb ötletnek, ha már idejekorán meghitt hangulatot teremtünk a lakásban. Én imádom" - mesélte lelkesen Bangó Margit lánya.
Schmuck Andor karácsonya mindig rendhagyó, hiszen rendszeresen 80 nővel tölti a szeretet ünnepét. Ez az úgynevezett magányosok karácsonya, ahol Andor olyan időseket, leginkább hölgyeket, lát vendégül, akik egyébként egyedül töltenék ezeket a napokat. A Tisztelet Társaságának elnöke egyedien gondolkodik az ünnepről, a felhajtás és a külsőségek tőle roppant távol állnak, az otthonát sem díszíti fel. Mindössze egy üvegfenyőt vett, ami már 3-4 éve a "társa" az ünnepben. Ezt dekorálja ki a politikus!
"Ha a karácsony a születés ünnepe, akkor azt nem kezdhetjük azzal, hogy kivágunk egy fát, amit majd vízkeresztkor kihajítunk. A fa is egy élet, annak is lelke van! Ezért én egy üvegfenyőt vettem, azt díszítem fel egy picit. Ha a karácsonynak van értéke, akkor az a jóság és a szeretet, én ezért is szervezem meg minden évben a magányosok karácsonyát. Így december 24-én soha nem is vagyok otthon"
- árulta el a jelenleg szingli közéleti személyiség, akit többen is szívesen látnának A Nagy Ő szerepében.
Dévényi Tibor azt sérelmezi, hogy az elmúlt években a karácsony nem szólt másról, csak a pénzről, így nem tartozik abba a táborba, akik drága ajándékok után rohangálnak a plázákban. A Három kívánság atyjának fő célja, hogy a régi korok karácsonyát hozza vissza, ami arról szól, hogy együtt vagyunk és meghitt hangulatban töltjük ezt az időszakot.
"Szerintem az lenne az ideális, ha egy ezüstre festett diónak vagy zokninak is tudnánk örülni, és persze annak, hogy együtt vagyunk szeretetben. Csacsiságnak tartom komoly összegeket költeni mindenféle háztartási cikkre, vagy például egy cipőre. Ha a fiam szeretne egy cipőt, azt bármikor, akár február 6-án is meg tudom neki venni, a karácsony nálam másról szól. Az én jelszavam a szerénység és a meghittség" - mesélte őszintén a legendás lemezlovas.