tóth gabi
Különös dolog miatt haragította magára Pécsi Ildikó egykori kolléganőjét. Életükben a legendás magyar színésznők nem is tudták rendezni a viszályukat.
A két magyar legendás színésznő több filmben is játszottak együtt, ráadásul kezdetben barátnők is lettek. Pécsi Ildikó példaképének tartotta Tőröcsik Marit, ám aztán derült égből villámcsapásként megszakadt minden kapcsolatuk. Ezután már sem a magánéletben, sem pedig a munkában nem tudtak meglenni egymás mellett.
Életükben pedig rendezni sem tudták az ügyet. Az L. Péterfi Csaba gondozásában kiadott Pécsi Ildikó könyvében egy naplóbejegyzés árulkodik arról, mi mérgezhette meg az egykori kolléganők kapcsolatát. Úgy tudni, barátságuk azzal ért véget, hogy Pécsi Ildikó elvállalta az MSZP országgyűlési képviselői posztját - olvasható a Blikk oldalán.
„Arra fel voltam készülve, hogy a politikai ellenfeleim megtesznek majd mindent annak érdekében, hogy ne sikerüljön megvalósítani a tervemet, de arra nem számítottam, hogy a szakma egy része is ellenem fordul majd. Hogy egyszerűen megtagadnak. Voltak, akikkel nem foglalkoztam, de volt olyan is, akit korábban igen nagyra tartottam, és nem értettem, miért lettem az ellensége, vagy ellenfele. Az egyik ilyen személy Törőcsik Mari volt. Korábban nagyon jóban voltunk, sokszor járt nálunk a férjével, Maár Gyulával Gödöllőn, több filmben is játszottunk együtt, és nekem nagy példaképem volt. Csodáltam a tudását, játékát, karakterét. A legnagyobb színésznőnek tartottam mindig. Képviselőségem után ez a kapcsolat egyszerűen megromlott. Pontosabban fogalmazva, Mari számára én többé nem léteztem. Sosem tudtam meg az okát, miért haragítottam magamra, mert nem volt hajlandó még csak beszélni se velem. Egyszer szerettem volna tisztázni vele, mi történt, ezért felhívtam telefonon, találkozót kértem tőle, de ő csak annyit válaszolt, nekünk nincsen miről beszéljünk egymással, és rám vágta a telefont. A döntését elfogadtam. Azt gondoltam, ezzel le is zártuk ezt a témát, de sajnos később még sokszor szembekerültem ellenszenvével” – írta Pécsi Ildikó.