Létrehozva: 2022.08.17.
Módosítva: 2022.08.17.

Gyászol a filmes szakma: elhunyt a legendás rendező

Nyolcvanegy éves korában hajtotta örök álomra a fejét Wolfgang Petersen. A rákbetegség szakította el a családjától és szeretteitől, amit sajnos nem tudott legyőzni.

Szerző Ripost

Elhunyt Wolfgang Petersen német filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer, az 1981-ben debütált A tengeralattjáró (Das Boot) világsikerű film alkotója - közölte kedden az asszisztense.

gyertya
Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

Petersen 81 évesen, rákbetegség következtében halt meg még pénteken. Asszisztense szerint békésen, családja körében szenderedett örök nyugalomra Los Angeles-i otthonában. Felesége, Maria végig az oldalán volt.

A németországi Emden városában született és Hamburgban nevelkedett rendező szaktudását a berlini Film- és Televíziós Akadémián sajátította el.

Karrierje német bűnügyi televíziós sorozatokkal indult, de az igazi nemzetközi áttörést és az utat Hollywoodba számára a Jürgen Prochnow főszereplésével A tengeralattjáró című film hozta el, amelynek története egy búvárhajó legénységének mindennapjain keresztül mutatja be a háború kilátástalanságát. 

Wolfgang Petersen német filmrendezõ
Fotó: Manuel Bruque / MTI

Petersen 1987-ben költözött feleségével Los Angelesbe, ahol olyan híres színészeket tudott kamera elé csalogatni, mint Clint Eastwood, Dustin Hoffman, Harrison Ford, George Clooney és Brad Pitt.

Rendezésében készültek olyan nagysikerű filmek, mint a Végtelen történet (1984), a Vírus (1995), Az elnök különgépe (1997), a Viharzóna (2000), a Trója (2004) és a Poseidon (2006).

A legendás német filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer feleségét, Mariát, fiát, Daniel Petersent és két unokáját hagyta hátra - írja a SkyNews.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek