Létrehozva: 2022.07.20.

Singh Viki nem titkolja: Ennyit mutat a mérleg, ha rááll

A 36 éves énekesnő évekig küzdött súlyproblémákkal és testképzavarral. Mára elfogadta az alakját és a testi adottságait, sőt annyira elégedett, hogy a felszaladt néhány kiló sem zavarja.

Szerző rp

Mint a legtöbb nőnél, Singh Vikinél is előfordul, hogy az egyik pillanatban tetszik neki az, amit a tükörben lát, a másikban viszont már nem. "Vannak olyan periódusok az életemben, amikor jobban szeretem magam, és olyanok is, amikor kevésbé. Ez a lelkiállapotomtól függ. Szerintem egy nő akkor tudja jól érezni és elfogadni magát, ha rendben van a lelke. Ehhez pedig nem feltétlenül szükséges egy társ" – kezdte az énekesnő a hot! magazinnak, akinek hosszú időbe telt, mire elért odáig, hogy elfogadja magát, sőt a mai napig dolgozik ezen.

Egy ideje rájöttem arra, hogy nem egészséges másokhoz hasonlítani magunkat, pláne nem olyan ideálokhoz, akiknek teljesen más a testalkatuk. Elfogadtam, hogy sosem fogok úgy kinézni, mint egy topmodell. Azóta pedig az a célom, hogy önmagam legjobb verzióját tudjam nyújtani

 – mondta.

Fotó: Ripost

A belső fejlődéséről tanúskodik az is, hogy közel másfél évvel ezelőtt még nem volt ennyire elégedett magával. "Amikor látom, hogy mások milyen fotókat posztolnak, egyszerűen lelki beteg leszek, előjönnek a komplexusaim. Azt érzem, hogy nem vagyok elég jó: nem elég nagy a mellem, nem vagyok elég vékony... Legszívesebben kidobnám a mérleget" - mondta korábban.

A gyönyörű énekesnő a mértékletességben és az elegendő testmozgásban hisz. Hétköznap jobban figyel az étkezésre, hétvégén pedig elengedi magát.

Egészséges állapotra törekszem, ennek ellenére öt kiló felesleggel is jól érzem magam a bőrömben. Jelenleg 66 kiló vagyok, és semmi problémám ezzel. Voltam 47 kiló is ti­ni­ko­rom­ban, de az, visszagondolva, nagyon egészségtelen volt. Az a legrosszabb, hogy koplalás és önsanyargatás árán értem el ezt a súlyt, és szépnek láttam magam 

– mesélte.

Ami pedig a mozgást illeti, újra visszatért az edzőterembe, elkezdett úszni, és táncolni is jár. "A szakításom óta sokkal több időm lett magamra, amit igyekszem kimaxolni. Változatos edzési formákat választottam, amelyeket nem letudni, hanem élvezni akarok" - tette még hozzá.

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét