tóth gabi
Hihetetlen dolgokról számolt be a híres szaxofonos.
Marcellinának volt némi egészségügyi problémája a közelmúltban, komoly allergiás rohamot kapott egy fűszernövény miatt, de azt senki nem tudta, hogy akkor majdnem az életét vesztette.
Az énekes-szaxofonos a Ripostnak elmondta, egy pillanatra elhagyta a testét.
„Hihetetlen megkönnyebbülést éreztem, amikor kiléptem a testemből. Amikor ez megtörtént, még nem tudtam róla beszélni, mert megmagyarázhatatlan volt, de most, hogy már teljesen feldolgoztam, a felszabadultság maximális állapotában lebegek" - kezdte Marcellina, aki a halálközeli élménye után szó szerint kivirult, pedig eddig sem volt a jó kedv híján.
„Szerintem a kultúránkkal van a baj, mert arra tanít minket, hogy félni kell az elmúlástól. Talán az ember egója, az a tudat, hogy itt kell hagyni mindent, hogy nem létezel többet, mind félelmet okoz, pedig ez csak egy pszichés félelem, ami teljesen oktalan. Én igazándiból soha nem tartottam a haláltól, de sokkal könnyebb lenne ezt mindenkinek kezelni, ha az ember olyan kultúrában élne, amelyben nem ilyen tragikusan fogják fel, inkább megünneplik a halált” - mondta Marcellina, aki szerencsére nagyon jó formában van és mivel az elmúlás gondolata sem foglalkoztatja, sokkal inkább mer élni és nem foglalkozik mások bírálataival sem.
Imád úgy öltözködni, ahogy neki tetszik, a kreppelt frizurát is ő hozta be Magyarországra és hosszú évek után is viseli.
„Általában én varrom a ruháimat, de azt is szeretem, ha a barátnőm, Corata Mónika, aki divattervező és már nagyon sokaknak segített a stílusukat megtalálni, ilyenkor kiderül, hogy ő hogyan lát engem. Szeretek kísérletezni a divat terén is, de sok, amolyan marcellinás ruhám van, ahogy a hajamat is én készítem el” - árulta el az énekes-szaxofonos, akitől megesik, hogy fellépés előtt direkt kérik, hogy süsse be a haját.
„Igen, többször megesett, hogy egy tévés interjú előtt külön szóltak, hogy kreppeljem be a hajam, mert ez csak rám jellemző. Amikor fiatal lány voltam, egyszerű Kleopátra frizurám volt, és nem is sminkeltem magam, de idővel rájöttem, ha azt akarom, hogy komolyan vegyenek, mint előadóművész és megjegyezzenek, mint énekesnőt, a külsőmön is változtatnom kell. Elkezdtem dolgozni magamon és így lettek a ruháim egyre extravagánsabbak, a hajam pedig a védjegyemmé vált” - mesélte Marcellina, aki láthatóan csúcsformában van, tele energiával ünnepli a Kócbabákkal (Csepregi Éva, Fábián Éva, Marcellina) megalakulásuk 50. évfordulóját, és június végén pedig elindítja a saját vlogját, az A’la Marcellina Productiont is a YouTube-csatornáján, amiben rengeteg régi titokra derül majd fény.