Létrehozva: 2022.05.17.

Megszólalt VV Béci a béranyaüggyel kapcsolatban

VV Béci felesége, Norina életmentő műtéten esett át, aminek következtében soha többé nem lehet gyereke.

Szerző angie


Majd egy évig küzdött méhnyakrákkal Béci szerelme, Mészáros Norina, aki már soha nem szülhet, mert eltávolították a méhét, de szerencsére ma már tünetmentes. A fiatal édesanya betegsége még a terhessége ideje alatt kezdődött: méhszájseb miatt került kórházba a 25. héten, ekkor fedezték fel, hogy rákkal küzd. Szerencsére a műtét óta Norina jól van, neveli kislányát, Rebekát, és kiderült, hogy az akadályok ellenére Bécivel terveznek még kis tesót. Ha lehet, egy fiút, hiszen a rapper előző kapcsolatából is született már egy kislány, így örülnének egy kis fickónak is. Béci lapunknak elmondta, kezdetben letaglózta őket Norina helyzete, de van megoldás és ők csak arra törekednek.


Barátjuk örömmel szülne nekik

„Norina legjobb gyermekkori barátnője, aki egyébként a kislányunk keresztanyukája, azonnal felajánlotta, hogy segít nekünk. Négy hónapja született meg a második gyermeke és nagyon szeretett várandós lenni. Végig mellettünk volt a bajban. Végig itt volt, amikor Norina átesett a méheltávolító műtéten és aktívan részt vesz a családunk életében” – kezdte a rapper, aki kislányos apukaként nagyon boldog, de kedvesével gyakran gondolkodnak azon, hogy jó lenne egy kisfiú is a családba.

A lényeg, hogy legyen testvére Rebekának

„Valójában egy kistestvért szeretnénk. Van már egy féltesója, de jó lenne, ha Rebekának édestestvére is születne... Mindegy is, hogy fiú vagy lány. Nem azt mondom, hogy mindennap erről fantáziálunk, de ha megérik bennünk az elhatározás, szeretnénk tudni, merre induljunk el. Már most felkutatjuk a lehetőségeket. A feleségemnek megmaradt a petefészke, én meg elég aktív vagyok odalent, szóval megoldható lenne, hogy beültessék a megtermékenyített petesejtet. Úgy tudom, hogy külföldön 15-20 millió forintért célirányosan azt is megoldják, hogy a baba fiú legyen” - mesélte Béci, aki a legmegnyugtatóbbnak az örökbefogadást tartaná. 

Máltára költözne a család

„A családunkban a keresztszülőnek nagyon fontos szerepe van, nem csak egy barát, igazi családtag. Minden ünnepen együtt vagyunk, naponta beszélünk egymással. A béranyaság itthon nem legális, de Marietta Máltán él a családjával. Ha 4-5 év múlva valóban szeretnénk kisbabát, akár ki is költöznénk hozzá. Norina mindenképp, hiszen a pici születése után még jön a szoptatás és rengeteg dolog, ami Marietta nélkül lehetetlen lenne. Egy biztos, azt előre megmondtuk, hogy minden költségét álljuk, hiszen nem eshet ki a munkából, ahogy a várandóság alatt az ő két gyermekét is támogatnánk” – jelentette ki a büszke apa, aki rajong a lányaiért, elsősorban nekik akar mindent megteremteni.

Családi házban tervezik a jövőt

„Vannak terveink és vágyaink a jövőre nézve és ebbe beletartozik a családbővítés is, azonban a legfontosabb, hogy a két kislánynak meglegyen mindene. Szeretnénk családi házba költözni, hogy mindenki kényelmesen elférjen és a kertben önfeledten játszanak a gyerekek. Gondtalan gyerekkort szeretnénk nekik. Tehát vannak még terveink, de hálásak vagyunk azért, amink már megvan” – zárta szavait be a rapper.

Szerző angie

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni