Alig várta, hogy a kezében tartsa a kitüntetést Deák Bill Gyula

Miután Deák Bill Gyula munkásságát a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével díjazták március 15-én, a Ripost7 interjút készített a 73 éves zenészóriással. Szó esett természetesen a zenei karrierjéről, a múltról és kivételt tett, így a magánéletébe is engedett egy kis betekintést. Így derült ki, hogy gyerekkorában focistának készült, ám a sors más utat szánt neki. 11 éves korában amputálták az egyik lábát. Tehetségére máskülönben talán sosem derül fény, hiszen esze ágában sem volt zenélni. A zenei pályára lépése óta eltelt 54 év, Deák Bill Gyula pedig a hazai zenei élet meghatározó előadója lett. 

Ripost7: Idén négyen kapták meg a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, ön az egyikük. Nem kérdés, hogy pályafutása alapján megérdemelte. Milyen érzés volt, amikor megtudta az örömhírt?

Deák Bill Gyula: Nagyon örültem, de nemcsak én, hanem a családom is. Ez felemelő dolog. Remélem, új erőt ad nekem az elkövetkezendőkben, hogy egyre jobb dolgokat csináljak és adjak az embereknek, mert ebben az országban tényleg érdemes.

R7: Március 15-én adták át a díjat a Pesti Vigadóban, ön azonban nem tudta átvenni személyesen. Ennek mi volt az oka?

D. B. Gy.: Sajnos, nem mehettem el. Pedig nagyon vártam ezt a napot. Kikészítettem az öltönyömet, a nyakkendőmet is, de megfáztam. Lázasan feküdtem itthon három napig, pont akkor. Szerencsére már jól vagyok. Időközben kiderült, hogy nem a koronavírus döntött ágynak. Alig várom, hogy a kezemben tartsam a kitüntetést.

R7: Ezt visszaigazolásnak tartja, hogy jó, amit csinál?

D. B. Gy.: Persze! Jó érzés, hogy figyelemmel kísérik a munkásságomat és elismerik azt. Sok mindenben vettem részt az elmúlt évtizedekben. Csak hogy egyet említsek: az István, a királlyal mindenfelé jártunk a világban. 1992-ben Sevillában a világkiállításon, a Népstadionban, Felvidéken, Erdélyben. Mindenfelé játszottuk! Ez szerintem nagy dolog.

R7: Hány díjat kapott eddig összesen?

D. B. Gy.: Nem számolom, de sokat, és borzasztóan örülök mindegyiknek! Nagy becsben tartom őket.

R7: Melyikre a legbüszkébb?

D. B. Gy.: Az igazság az, hogy nem tudok különbséget tenni. Mindegyikre büszke vagyok, mindegyik kedves nekem. De, ha muszáj választani, talán a Kőbánya díszpolgára címet említeném, és a legújabbat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszjét. Nekem a legnagyobb kitüntetés az, hogy szeretnek az emberek, és eljönnek a koncertjeimre. 

R7: Ha visszagondol az elmúlt évtizedekre, van valamilyen hiányérzete? Csinálna valamit másképp?

D. B. Gy.: Szokták mondani, hogy az ember érettebb fejjel másképpen gondolkodik… Ez valószínűleg rám is igaz. Nem tagadom, van egy-két dolog, amit másképp csinálnék, de ezt már örökre megtartom magamnak (nevet). Örülök annak, amit elértem Magyarországon, és elégedett vagyok azzal, hogy szeretnek az emberek, ez mindennél fontosabb! Emiatt van értelme az egésznek!