Marics Peti
Két hónapon belül két komoly műtéten is átesett a Kossuth-díjas művésznő. Sokan voltak, akik kevés esélyt láttak arra, hogy még valaha színpadra lép.
Februárban lép legközelebb színpadra Bangó Margit és zenekara. A 70. születésnapjára tervezett Papp László Budapest Sport Aréna-gigakoncert két éve halasztódik, köszönhetően a koronavírus-járványnak. Az előkészületek 2021 őszén már lázasan folytak, amikor kiderült, hogy Bangó Margitnak kórházba kellett mennie. Az orvosai szerint elkerülhetetlen volt, hogy műtőasztalra feküdjön.
„Bár szerettem volna gyorsan felvenni a harmadik oltást, közbejött novemberben egy műtét. És sajnos itt még nincs vége, decemberben is műtőasztalra kell feküdnöm egy kisebb beavatkozás miatt. Sajnos emiatt a vakcinát nem vehettem fel. Az orvosom dönti majd el, hogy ezek után mikor kaphatom meg” – nyilatkozta december első napjaiban Bangó Margit a Borsnak, majd hozzátette: „Tudom, hogy most is felépülök!”
A művésznő azóta túl van a második komoly műtéten is, a Bors arról érdeklődött, hogy érzi most magát, mennyi esélyt lát arra, hogy színpadra tud majd állni? Sokan vannak ugyanis, akik szerint nem lesz képes teljesen felépülni.
„Tudom, hogy voltak, akik már lemondtak rólam és persze tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon sokan aggódtak értem, amiért nagyon hálás vagyok! Azoknak, akik nem hittek bennem, azt üzenem, hogy erősebb vagyok most, mint valaha! Acalari bomba vagyok! (bomba formában) Olyan fantasztikus fizikai állapotba hoztak az orvosok, hogy most úgy érzem, le tudnám tépni a felhőket az égről!” – mondta csilingelő hangon, majd így folytatta:
„A doktoroknak köszönhető, hogy mégis meg lesz tartva a nagykoncertem. Nem tudok elég hálás lenni dr. Kovács Bélának és dr. Ungár László professzornak. Még ők is meglepődtek, hogy milyen gyorsan felépültem. A gyógyulásomnak persze nincs titka: egyszerűen arról van szó, hogy nagyon szeretek élni, szeretem a családomat, az életem a zene, hiszek Istenben, és igyekszem tisztességesen élni a mindennapokban. Azt gondolom, hogy aki így él, azt hosszú és boldog élettel ajándékozza meg a teremtő”
Bangó Margit tavaly ősszel azt mondta, ha idén sem jön össze a nagy buli, akkor még az is lehet, hogy egyszerűen lemond róla, olyan sok szervezési munkába és pénzbe kerül, hogy nincs értelme tovább küszködni vele. Az égiek azonban meghallották a zseniális művész fohászát, késő ősszel biztossá vált, hogy február 22-én újra – bár ilyen grandiózus körülmények között utoljára – kiereszti a hangját.
Újra és újra meg kell küzdenie az egészségéért
Bangó Margitnál 2003-ban diagnosztizáltak daganatos betegséget, amit az énekesnő erőnek erejével leküzdött. Az elmúlt évtizedekben 13 műtéten esett át, de mindannyiszor sikerült felgyógyulnia. „Az én életemben rengeteg lelki és fizikai mélypont volt, de eddig mindegyikből sikerült felállnom a hit erejével, ami hegyeket is képes megmozgatni. Most sem tudok mást tenni, csak imádkozni és bízni abban, hogy a sors ismét kegyes lesz hozzám, és hamar túl leszek ezen is” – nyilatkozta korábban.