Létrehozva: 2021.11.25.

„Meghalt, meghalt Karola!” – ápolónője talált rá otthonában Csűrös Karolára

Csendes tiszteletadással búcsúztatták szomszédai Csűrös Karolát. A társasház lakói megrendülve emlékeztek otthonaikba visszavonulva, amikor a mentősök elszállították lakásából a 85 éves színészlegenda földi maradványait. A művésznőre ápolónője talált rá.

Összetartó közösség lakik abban a 13. kerületi társasházban, melynek legfelső emeletén élt Csűrös Karola és férje, Horváth Ádám rendező. A híres páros hétköznapjai csendesen teltek, soha nem igényelték, sőt kifejezetten zavarta őket, ha bármelyik lakó vagy éppen a sarki közértes úgy bánt velük, mint egy hírességgel. Hétköznapi életet éltek, sokat beszélgettek a szomszédokkal.

Itt élt élete utolsó pillanatáig a legendás művésznő (Fotó: Bors)

Horváth Ádám 2019-es halála után azonban minden megváltozott. Csűrös Karola, vagy ahogy a barátai és kollégái nevezik, Karcsi, zárkózottabb lett. 2020 tavaszán aztán baleset érte, eltört a térde, majd rá pár héttel életveszélyes állapotban került kórházba.

Mint kiderült, mélyvénás trombózis alakult ki a lábában. Az állapota az alapos orvosi kezelések ellenére is nagyon lassan javult, ami mögött – most már tudjuk – szeretett férje elvesztése miatti a mélységes szomorúság állt.

Férjével, Horváth Ádám rendezővel 53 évig éltek boldogságban (Fotó: Bors)

Aztán szerdán jött a hír, hogy Csűrös Karola elhunyt. A Szomszédok című teleregény legendás Szikszay Etusaként is ismert színésznőhöz rendszeresen járó ápolónő találta meg az ágyában holtan fekvő művésznőt. Karcsi éjszaka, álmában hunyt el.

Egy ország kedvence volt a Szomszédok című teleregény Etusaként (Fotó: MTI/Hámori Szabolcs)

A Bors az egyik szomszédtól úgy értesült, a lakóközösség tagjai SMS-ben értesítették egymást a tragédiáról, voltak, akik kiabálva adták tovább a hírt. Mire kiért a mentő, mindenki visszahúzódott a lakásába. Az emberek nem akartak láb alatt lenni, úgy adták meg a szeretett szomszédnak a végső tisztességet, hogy síri csendben, kéretlen tekintetek vizslatása nélkül vihették végig Karolát a lépcsőházon, egészen a mentőautóig.

A Bors elérte Csűrös Karola egy régi barátját, Pásztor Erzsi színésznőt is, aki már hetekkel ezelőtt érezte, hogy baj lesz.

„Mellbe vágott a halálának a híre, ugyanakkor tudom, hogy ez volt az élet rendje, mert már nem akart élni. Két éve feküdt, nem volt hajlandó felkelni az ágyból. Úgy csinált, mintha minden rendben lenne, pedig közel sem így volt. Nem volt jól” – mondta Pásztor Erzsi, majd így folytatta: „Ádám halála után feladta. November hatodikán voltam nála Tóth Enikővel a születésnapja alkalmából, az volt az utolsó találkozásunk. Szörnyű állapotban jöttem el tőle, engem nagyon megviselt az állapota. Nem találta a szavakat. Magát zárta be a négy fal közé. Szerda reggel az unokahúga telefonált, tőle tudtam meg, hogy elment. Azonnal kitört belőlem a sírás” – árulta el a Borsnak megtörten Pásztor Erzsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt az ukrán fenyegetés: megszállják Magyarországot!

origo.hu

Berki Mazsi és milliárdos párja ismét fotót mutatott a luxusnyaralásukról - kép

life.hu

Zöld dzsungel, buja kert: így fest Palvin Barbi és férje álomotthona Hollywoodban

metropol.hu

."Nem hülye, tudja" – Gulácsi nagyot hibázott, ki véd a Real Madrid ellen?

magyarnemzet.hu

Bud Spencer- és Terence Hill-filmek, amik végül soha nem készültek el

origo.hu

Kulcsár Edina is megszólalt a negyedik terhességéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 8.: a Kos bárkit az ujja köré csavar, a Rák segítséget kap

ripost.hu

Lelepleződött egy titok Tóth Gabi új párjáról, Papp Máté Bencéről

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

50 éves lett Dobó Kata, mutatjuk a legdögösebb képeit – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Ebben nem lesz köszönet: Beat ismét beszólt L.L. Juniornak

SZTÁRDZSÚSZ

Nincs több titok! Ezek a magyar hírességek többször is kés alá feküdtek

SZTÁRDZSÚSZ

Luxusautóval akasztotta ki rajongóit L.L. Junior: "A zenéiden nőttem fel, nem is vittem semmire"

SZTÁRDZSÚSZ

Ettől elolvadsz! Így nézi anyukája edzését Hosszú Katinka kislány

SZTÁRDZSÚSZ

Másfél év után végre kettesben romantikázhatott férjével a magyar énekesnő

SZTÁRDZSÚSZ

Folytatódik a háború Kőgazdag Aurél és Herceg Csabi között