5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Levelet küldött a bíróságra a férfi, akit Aurelio elrabolt: Ez állt benne

Aurelio bocsánatot kért a férfitól, akit elrabolt
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 11. 24. 11:00

Szerdán reggel folytatódott Aurelio emberrablási ügyének tárgyalása. A sértett egy levelet küldött be a bíróságra.

Aurelio feszülten érkezett meg a bíróságra, mielőtt bementek a tárgyalóterembe, ügyvédjével beszélgetett a folyosón – írta meg a Blikk.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértő ezúttal sem jelent meg a tárgyaláson, egészségügyi állapota ezt nem teszi lehetővé. A bíró azonban felolvasta a sértett, L. Krisztofer nyilatkozatát.

Aurelio bocsánatot kért a férfitól, akit elrabolt (Fotó: Ripost)

„Aurelio bocsánatot kért tőlem, nem haragszom rá” – mindössze ennyi állt a levélben, amit a férfi írt.

Mint azt korábban megírtuk, Aureliót emberrablással vádolják. Történt, hogy 2017 őszén közel 200 ezer forintot lopott el egy ismerőse Aureliotól, amíg ő ittas állapotban aludt egy bárban. A vád szerint emiatt Aurelio a barátai segítségével elrabolta az őt meglopó férfit, hogy így visszaszerezzék a pénzt. Első fokon már született ítélet, még 2019-ben négy év börtönbüntetésre ítélték Aureilót, aki azonban ügyvédjével fellebbezett, így az ügy azóta tart.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.