Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.06.

Balázs Klári elárulta véleményét a harmadik oltásról, kiderült, felveszik-e

Rendhagyó módon fogja ünnepelni születésnapját Balázs Klári. Titkos kívánságáról is lerántotta a leplet.

Pénteken ünnepli 69. születésnapját Balázs Klári. A jeles napot a szokásostól eltérően, ezúttal most nem munkával fogja tölteni, hanem férjével, unokahúga és sógornője családjának társaságában.

Az énekesnő elárulta a Metropolnak, leghőbb vágya, hogy férje századik születésnapját is együtt tölthessék.

Korda György és Balázs Klári (Fotó: Metropol)

„Sosem voltam a híve az önmagam ünnepeltetésének, de a szeretteim mindig megleptek. Gyuri már jelezte is, hogy van néhány ötlete, amivel majd meglep a születésnapomon, de számomra a legnagyobb ajándék mégis az, hogy immár negyvenegy éve szeretetben, boldogságban, békességben élünk együtt Gyurival. Ennél többet nem is kívánhatnék, illetve mégis: nagy vágyam, hogy Gyuri századik születésnapját együtt ünnepelhessük meg” – mondta el a Metropolnak Balázs Klári, aki hozzátette: „Lélekben negyvenévesnek érzem magam, vagy még annál is fiatalabbnak!”

Nem is csoda, hogy így érez Klárika, hiszen nagyon odafigyel az étkezésére, fehér cukrot egyáltalán nem is fogyaszt. Fontos számára az egészség, így az sem kérdéses, miként vélekedik a harmadik oltásról.

„Nem volt könnyű időszak, de bízom benne, hogy már túl vagyunk rajta. A közönség óriási szeretettel fogadott minket, és bár a saját és az ő biztonságuk érdekében még nem ölelkezünk koncertek után, rengeteg pozitív visszajelzést kapunk tőlük. Mi mindkét oltásunkat megkaptuk, és ha a háziorvosunk jelzi, hogy szükséges a harmadik, gondolkodás nélkül beoltatjuk magunkat. Az ősz tekintetében pedig abban reménykedünk, hogy több korlátozásra már nem kell számítani, mi pedig kiszolgálhatjuk a rajongókat” – árulta el Klárika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül