Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.05.

Saját nagyapja semmizte ki Liz Hurley fiát, lőttek a milliárdos örökségnek

Liz Hurley fia, Damian tavaly veszítette el az édesapját, ám az üzletember milliárdos vagyonából egy fityinget sem kaphat.

Semmit nem örököl tavaly elhunyt édesapja után Liz Hurley fia. Damian apja, Steve Bing üzletember tavaly júniusban követett el öngyilkosságot, 250 millió dollár maradt utána.

Liz Hurley fia semmit nem örököl
Fotó: Instagram

Bing azonban nem említette meg a végrendeletében a 19 éves, modellként dolgozó fiút, és bár a halála utána a bíróságon pereskedtek az örökségért.

Bing apja, Peter mindent megtett, hogy az unokája ne kapjon a vagyonból: képes volt bírósági pereskedésig vinni az ügyet, azt állítva, hogy a fia nem is foglalkozott soha Damiennel, így nem is volt közöttük igazi családi kötelék.

A kilencvenéves Peter Bing állítása csak részben igaz: Steve valóban évekig nem ápolt jó kapcsolatot volt kedvesével és közös fiukkal, de az utolsó időkben jó irányt vett a viszonyuk. Tavaly, Damien 18. születésnapján felhívta a fiát, kellemesen elbeszélgettek, életében utoljára.

Néhány héttel később a bipoláris zavara miatt az üzletember önkezével vetett véget az életének.

Ezután kezdődött a pereskedés, múlt hét elején pedig a bíróság végül Damien nagyapjának adott igazat, így a fiú nem számíthat pénzre az édesapja oldaláról. Ez azonban a jelek szerint cseppet sem zavarja: a hétvégén közös fotót osztott meg az édesanyjával, a nagymamájával és a családtagjaival, amiben leírta, mennyire boldog, hogy rájuk mindig számíthat.

„Hálás vagyok a gyönyörű családomért ma és minden nap” – írta az Instagramon megosztott fotóhoz Damien.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Damian Hurley (@damianhurley1) által megosztott bejegyzés

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek