Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.21.

Fodor Zsóka: Ha szükséges, harmadszorra is beoltatom magam

A 79 éves színésznő ismét oltakozna, ha szükségessé válna. A sztár úgy érzi, visszakapta a szabadságát a vakcináktól, ezért kizárólag a hozzáértő szakemberekre hallgat a témában.

A harmadik védőoltástól sem zárkózik el Fodor Zsóka. A 79 éves színésznő nőnapon, illetve húsvétkor kapta meg a két adag kínai vakcinát, aminek köszönhetően hosszú hónapok után visszakapta az életét és a szabadságát és újra a világot jelentő deszkákra állhatott.

Ha szükséges, harmadszorra is beoltatja magát Fodor Zsóka (Fotó: Ripost)

Hallgat az orvosára

„Úgy gondolom, hogy ez nem kívánságműsor, a szakemberekre kell hallgatni. Ha az orvosom azt ajánlja, hogy a két kínaim mellé vegyek fel egy harmadikat, akkor szó nélkül megteszem! Azokhoz a dolgokhoz, amikhez nem értek, nem szólok hozzá, hanem hallgatok arra, aki ért hozzá, akinek ez a hivatása és jót akar nekem” – mondta el a Metropolnak Fodor Zsóka.

Nem játék

A színésznő nem csak a levegőbe beszél, a környezetében és a rajongóinak is szívesen elmondja a véleményét a kérdésben.

„Másoknak is azt tudom javasolni, hogy ne a kedvük szerint döntsenek a harmadik oltásról, hanem adassák be, ha az orvosok azt mondják, szükséges!”

Marad a maszk

A színésznő továbbra is minden óvintézkedést betart, de sokkal szabadabbnak érzi magát az oltások felvétele óta. Hamarosan nyaralni megy, de a maszk és a kézfertőtlenítő nem hiányozhat a bőröndjéből.

„Mindent viszek magammal, hogy ha esetleg bemegyek egy egészségügyi intézménybe, akkor ne érezzem kellemetlenül magam, amiért nincs nálam esetleg maszk. Múltkor Dunaszerdahelyen léptem fel egy darabban, ezért ki kellett váltanom az oltásom angol nyelvű igazolását az orvosnál. Úgy mentem oda, maszk nélkül, ahogy az utcán is közlekedünk most már ismét, amikor rádöbbentem, hogy az egészségügyi intézményekben még kötelező a maszk. Vettem is egyet, habár már butikot nyithatnék otthon, mert van vagy húsz maszkom” – fogalmazott mosolyogva Zsóka, majd hozzátette: „Ebből az esetből okulva mindig van nálam egy maszk, habár remélem, már nem lesz rá olyan gyakran szükségünk, mint nemrégiben.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel