Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.04.

Tordai Teri elárulta, mivel töltötte az idejét a karanténban

Tordai Teri már alig várja, hogy ismét visszatérhessen a színpadra, még az idei nyaralást is elhalasztotta ezért.

A Kossuth- és Jászai-díjas színésznő óriási ajándéknak tartja, hogy közel a nyolcvanhoz is színpadra állhat.

Tordai Teri a Metropolnak mesélte el, hogy unokáival vészelte át a pandémiát, sőt azt is elárulta, hogy a kínai vakcinával oltották be.

Tordai Teri elárulta, milyen volt a visszatérés (Fotó: Szabolcs László / Metropol)

„A koronavírus miatt közel fél évet kellett színház nélkül töltenem, amit eleinte nem viseltem nehezen. Rengeteget sétáltam, illetve sok időt töltöttem a lányommal, Lilivel és a három unokámmal. Azonban rá kellett ébrednem, hogy a színház hiánya semmivel sem pótolható. Az újranyitással visszakaptam az életemet. Itt, az Újszínházban tényleg olyanok vagyunk, mint egy család, és amikor nemrégiben újra találkoztunk, olyan volt, mintha egyetlen napra sem váltunk volna el. Mindannyiunkban buzog az alkotási vágy és az, hogy örömet okozhassunk a közönségnek” – mondta el a Metropolnak Tordai Teri.

A színésznő nem pihen, és nem is tervez nyaralást idén nyárra: jelenleg hat darabban játszik, és az őszi évad kezdetéig az ország különböző pontjain lép a közönség elé. Arról pedig hallani sem akar, hogy valaha nyugdíjba menjen.

A Császármorzsa című darab az Újszínházban (Fotó: Szabolcs László / Metropol)

„Nagyon örültem, amikor a bezárva töltött hónapok után visszatérhettem a színházba. Úgy látom, mi, magyarok nagyon fegyelmezettek voltunk az elmúlt egy évben. Az ifjúság előtt külön le a kalappal, hiszen még jól emlékszem, milyen szabadságvágy buzog ennyi idősen a fiatalokban” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel