RETRO RÁDIÓ

„Teszteljük a testemet” – Kínzó fájdalmaktól szenved Szabó Zsófi

3,5 éve szenved migréntől
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 06. 27. 10:40

Szabó Zsófinak évek óta nagy fájdalmai vannak, amikor kijön a migrénje. Az édesanya mindent megtesz azért, hogy kigyógyuljon belőle.

Már 3,5 éve küzd gyötrelmes fájdalmakkal migrénje miatt Szabó Zsófi! A csinos édesanyánál először ugyanis kisfia születése után jelentkeztek a tünetek, amelyektől azóta sem tud megszabadulni. Mindenféle praktikát bevetett már, például a botoxot is, de hiába, nem segített.

3,5 éve szenved migréntől (Fotó: Ripost)

„Amióta megszületett a kisfiam, nagyon migrénes vagyok, és még mindig nem tudtunk pontot tenni ennek a végére. Most elhagytam a tejtermékeket. Szóval próbálkozunk. Teszteljük a testemet, hogy mi az, ami esetleg kiváltja ezt” – magyarázta Lilunak Zsófi, aki most egy újabb kezelést vesz igénybe, hogy egyszer s mindenkorra kigyógyuljon a migrénből.

„Most járok egy talpmasszázsra, egy kezelésre, és csak havi kétszer jön ki” – árulta el a műsorvezető, aki már ennek az eredmények is nagyon örül, hiszen korábban hetente szenvedett a görcsös fájdalmaktól.

„Olyankor egész nap görcsöl a fejem, egy ponton egyébként. A szervezetem bírja, tartja magát, de amikor hazaérek, hányásig... Szóval nagyon megvisel. De megígérték, hogy el fog múlni, én pedig bizakodó vagyok” – tette még hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.