
A kismama heteken belül világra hozza az első gyermekét. A légtornász-bajnok már a kisbaba méreteit is pontosan tudja.
Alig néhány hét, és életet ad első gyermekének Sáfrány Emese. A boldog kismama izgatottan várja a kisfia érkezését, aki a Nolen nevet kapja majd.
Nemrégiben a legfontosabb vizsgálatokon is átesett, aminek során megtudta a kisfiú jelenlegi méreteit, valamint a saját közérzetéről is beszámolt.

Fotó: Sulyok László / Ripost
„A 35. hétben járunk, Nolen súlya már két kg felett van, elképesztő belegondolni, hogy az elkövetkező öt hétben még 1 kg-ot fog magára szedni. Azt egyértelműen érzem, hogy a súlya húz előre és lefelé, hogy egyre kevesebb helye van, így gyakran a bordámat nyomja konkrétan, időnként már vannak jósló fájásaim is, úgyhogy izgalmas öt hétnek nézünk elébe. Még szerencse, hogy Ádám sokszor segít az ágyból felkelni, mert van, hogy egyedül erre már képtelen lennék” – árulta el az Instagramon megosztott bejegyzésében Sáfrány Emese.







