SZTÁRDZSÚSZ

Szerző Doris

Létrehozva: 2021.06.24.

Komoly döntést hozott a tavaly elhunyt magyar színész özvegye

Valler Gabriella teljesíti a párja végakaratát és viszi tovább a társulat jó hírét az ország minden pontjára.

Komoly döntést hozott a tavaly elhunyt magyar színész özvegye

Egy évtizedre előre megtervezte társulatának a jövőjét a tavaly B dr. Éless Béla. Az Éless-Szín alapítójának aszatfiókjában lévő terveit, özvegye Valler Gabriella valósítja meg a következő évadban.

Fotó: Facebook

„A Kassai polgárokat novemberben mutattuk volna e, míg a Valentin-nap idén februárba került volna bemutatásra. Mivel mind a két produkcióra támogatást kaptunk, úgy döntöttem, hogy Béla miatt is mindenképpen szeretném színpadra vinni. Nyilván Ő is így szeretné. Neki ezekről nagyon konkrét elképzelései voltak. Nem volt külön művészeti vezetőnk, hanem azt a szerepet is Béla töltötte be. Neki már előre 10 évre előre megvoltak a bemutatandó darabok a fejében és a dolgozó szobájában. Zseniális színházcsináló volt ő” – nyilatkoztaa Metrpolnak Valler.

Éless Béla és felesége Gabi (Fotó: Máté Krisztián)

A kíváncsi vagy arra, hogy kik lesznek a következő évad sztárjai, akkor látogass el a www.metropol.hu weboldalra vagy keresd a Metropolt a városszerte kihelyezett standokon.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek