RETRO RÁDIÓ

Halála után vált valóra Pécsi Ildikó álma

PÉCSI Ildikó; KRENCSEY Marianne; Pécsi Ildikó
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 05. 18. 12:47

Pécsi Ildikónak régi vágya volt, hogy fogadott fiával, L. Péterfi Csabával létrehozzon Gödöllőn egy színtársulatot, a sors azonban máshogy akarta. A tavaly december 5-én elhunyt színésznő sajnos nem érhette meg a társulat létrejöttét, de a fogadott fiú minden követ megmozgatott, hogy Ildikó álma valóra váljon és a társulatot végül róla nevezzék el.

Pécsi Ildikó annak idején a legendás színészről, Hegedűs Gyuláról akarta elnevezni a gödöllői színtársulatát. Arról a Hegedűs Gyuláról, akit bálványként csodált, és aki miatt elhatározta, hogy hozzá hasonlóan a máriabesnyői temetőben szeretne nyugodni.

Fotó: MTVA

A színésznő évek óta több darabon is együtt dolgozott L. Péterfi Csabával, vele együtt tervezgette a társulat megalapítását, ám erre éltében már nem kerülhetett sor. Ám mivel L. Péterfi elhatározta, hogy gondosan ápolja majd Pécsi szellemi örökségét, mindent megtett, hogy létrejöjjön a Pécsi Ildikó Színtársulat Egyesület. Ez meg is történt, a Budapest Környéki Törvényszék a napokban postázta a végzést Csabának, aki lelkesen mesélt a Ripost-nak a valóra vált álomról.

„Való igaz, Ildikóval sokáig tervezgettük a közös színtársulat megalapítását. A halála után azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgoztunk, biztosak voltunk abban, hogy ha létrejön a társulat, azt csak róla nevezhetjük el. Így is lett. A társulat kizárólagos névhasználatát én kaptam meg” – kezdte a Ripost-nak L. Péterfi Csaba, aki azt is elárulta, hogy a Pécsi Ildikó Színtársulat Egyesület első bemutatója a Fekete Péter című zenés vígjáték lesz június végén, aminek korábban, amíg az egészségi állapota engedte, Ildikó volt a játékmestere.

Fotó: L. Péterfi Csaba

A fogadott fiú azonban nem csak a társulattal óhajtja ápolni a Kossuth-díjas színésznő emlékét. Pénteken egy kiállítás nyílik, amin azok a képek lesznek láthatóak, amiket a legendás fotóművész, Keleti Éva készített egykor Pécsiről, ősszel pedig egy állandó, úgynevezett életmű kiállítás nyílik Gödöllőn, a tárlaton a színésznő személyes tárgyait, díjait is kiállítják.

„Ezek mellett ősszel Pécsi Ildikóról nevezzük majd el a gödöllői Művészetek Házában található belső kertet és a szabadtéri színpadot” – avatott be minket a részletekbe L. Péterfi Csaba, a színésznő legfőbb bizalmasa.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.