Létrehozva: 2021.05.29.

Agárdi Szilvi hatalmas veszélynek van kitéve az utcán és otthonában is

Egészen tavaly nyárig valahol a vak és az alig látó közötti határán volt az állapota a csinos énekesnőnek. Nemrég azonban teljesen elvesztette szeme világát Agárdi Szilvi, ami nagyon megviselte őt. Mégsem sopánkodik, szakember segítségét kérte, hogy megtanuljon a sötétben élni.

Agárdi Szilvia már megtanult együtt élni azzal, hogy a színeken és foltokon kívül semmit sem lát, ám mostantól sokkal nehezebb dolga lesz, hiszen nemrég teljesen – mindössze négy nap alatt – megvakult. Az énekesnő az első sokk után a megoldást kereste, ezért szakemberhez fordult, aki felkészíti a jövőre. Szilvi jelenleg csak se­gítséggel tud közlekedni, hatalmas veszélynek van kitéve az utcán, de akár a saját otthonában is. Bár vannak rosszabb napjai, most az a fontos, hogy vakon is képes legyen magabiztosan élni.

Fotó: Bors

„Ami most fog történni ve­lem, azt rehabilitációnak hívják. Rehabilitálnak, hogy megtanuljak vakon élni. Nem csak közlekedni, de vasalni, főzni is. Lesz egy oktatóm, akinek elmondom, hogy milyen útvonalon szoktam elsétálni a boltba, a munkahelyre, vagy épp edzésre. Ezeket fogja betanítani úgy, hogy biztonsággal tudjak eljutni mindenhova. Mint megtudtam, fix pontokhoz fogja kötni a tájékozódást, nem egy kukához, ami bármikor eltűnhet, hanem egy falhoz, házhoz, hogy tudjam, mikor merre járok. Megtanítja, azt is, ha egy építkezés van az útvonalamon, hogy tudom úgy kikerülni, hogy ne sérüljek meg, hogy milyen módszerrel tudom kikerülni például a gödröket... Ezeket mind a fehér botommal kell majd kitapintanom„ – árulta el a Borsnak Szilvi, akinek nem csak az utcán lesz nehéz dolga, de a tömegközlekedési eszközökön is ügyesnek kell lennie. Szerencsére gyengénlátóként már feltérképezte a terepet, így legalább van némi emléke egy busz belsejéről.

Fotó: Instagram

„Vakon még nem utaztam buszon, de most majd megtanulom azt is, hogyan keressek helyet rajta. Korábbról vannak emlékeim, valószínű hasonló lesz most is. Az ülések mellett végighúzom a botot, persze csak nagyon enyhén, hogy nehogy valaki megsérüljön. Általában tök jó fejek az emberek, és ezt megelőzvén átadják a helyet. Ezt hívom én reménykedős módszernek, amikor ábrándokkal szállok fel a buszra” – nevetett fel Szilvi, akinek a szeme nem jó, de a memóriája tökéletes. Képes észben tartani egy busz teljes útvonalát, ami nagy segítségére van.

„Ha netán nem mondják be a megállókat fontos, hogy tudjál számolni. Én például megtanultam ki­számolni a megállókat, ahogy érzékelem azt is, hogy épp merre járhatunk. Minden bukkanót fejben kell tartanom. Tudom például, ha busszal me­gyek, hogy a Budagyöngyénél va­gyunk éppen, mert ott kátyús az út, de a ka­nya­rokat is felismerem„ – mondta büszkén az énekesnő, aki tehát nagyon el­szánt és boldog, hogy családja és párja is támogatják ebben a nehéz időszakban.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő