tóth gabi
Az énekesnő még mindig szoptatja harmadik gyermekét, ezért csak kétféle védőoltás jöhetett szóba. A Ripost-nak új daláról is mesélt, amit Szolnoki Péterrel készített.
Vadonatúj dallal rukkolt elő a járványhelyzet alatt Kollányi Zsuzsi, aki nem mással állt össze, mint a Bon-Bon énekesével, Szolnoki Péterrel.
Az Élj! című szerzemény története a következő: Zsuzsi még korábban írta meg a szövegét, jóval a Covid előtt, és nem is olyan régen, egy kis pakolászás során bukkant rá. Ekkor küldte el Szolnoki Péternek, akit már régóta ismer, nagyon jóban is vannak. Szolnoki írt rá egy zenei változatot, ami a már elkészült dal váza lett. Ezt küldték át Nazbeatnek, aki zenei producerként egy kicsit modernizálta.
Arról, hogy miről szól a dal, Zsuzsi mesélt a Ripost-nak.
„Alapvető hitvallásom, hogy nem szabad elvesztegetni a pillanatokat, mert nem jönnek vissza. Meg kell tanulni élvezni a perceket, ahelyett, hogy az ember folyton rágódik, szomorkodik és rossz gondolatok gyötrik. A végén úgyis megbánjuk, hogy nem vidám dolgok töltötték ki a napjainkat és így egy csomó boldog pillanattól megfosztottuk magunkat. Bár ezt a dalt nem a koronavírus ihlette, hiszem, hogy ebben a nehéz időszakban különösen motiváló lehet az emberek számára” – kezdte az énekesnő.
Kollányi Zsuzsi azt is elárulta, hogy már megkapta az első oltást, és szerencsére minden rendben van velük.
„Kifejezetten szerettem volna megkapni a vakcinát. Azért volt különösen fontos, mert még szoptatom a kisfiamat, és úgy érzem, így ő is védve van. A Modernát kaptam, hiszen a szoptatós anyukák csak a Pfizert vagy a Modernát kaphatják. Már várom a második oltást, de szerencsére minden rendben van velünk. Egy cseppet sem unatkozunk” – mesélte Zsuzsi, aki számos új zenei projekttel szeretne előrukkolni a közeljövőben.